Május 5-6 - Gli Alpini & a Traktortúra*

Ma volt az első órám az Archeologia Medievale 2. részéből. Igazából a múlt héten elkezdődtek már, de még a vizsgák előtt elkértem magam (nem mintha kötelező lenne bejárni), hogy többet lehessek otthon. Eléggé hozzászoktam az olasz életmódhoz, így  sikerült 15 perc késéssel megérkeznem az egyetemre, az óra persze elkezdődött...De épp jött egy másik olasz diák, így vele besurrantam a terembe. Most nem vagyunk olyan sokan, mint az előző órán, rajtam kívül max 10 ember lehetett még ott. Úgy tűnik, hogy ez érdekesebb kurzus lesz, mint az előző volt, mert az első óra alapján azt szűrtem le, hogy most népenként vesszük át a kora középkor időszakát, mint ahogy nálunk szokás. Óra végén odamentem a tanárnőhöz az irodalommal kapcsolatban, és abban egyeztünk meg, hogy másnapra elhozza. Persze azt nem tudta megmondani, hogy mit kaptam (pedig erre voltam már nagyon kíváncsi).

 Óra után ebéd, majd mivel szép idő volt, el akartam nézni valahova. Első célpont a Palazzo Madama volt, de erről lemondtam, mert a honlapjukon rátaláltam arra az egyátalán nem mellékes információra, hogy minden hónap első keddjén ingyenes a belépés, így 6 Eurot spórolhatok. Ezért inkább a Palazzo Reale-t választottam végül, ahova Vera is elkísért.

Sajnos minden csak olaszul volt kiírva, de annyit értettem, hogy egykor a Savoyai-család rezidenciája volt. Sok szép díszített terem, kristálycsillárok, 19. századi ruhák láthatóak a kiállításon. Vezetőt nem vettem, mert normális nem is volt, amiben a termekről lennének képek. Ezután a Giardino Reale felé indultunk, ami a Palazzo Reale-hoz tartozó park.
Útban oda, ki volt állítva egy-két katonai jármű, amire persze jóképű katonák vigyáztak. Vera jól beszél olaszul, így félig-meddig összehaverkodtunk velük, azt is megengedték, hogy beüljünk a terepjárójukba. Én is próbáltam beszélgetni, de egyiküket egyáltalán nem értettem (mintha nem is olaszul beszélt volna). Később kiderült, hogy azért, mert nápolyi. Hallottam már a dialektusokról, de személyesen még nem találkoztam olyannal, aki a délebbi régiókból származik.  A vásárban amit a parkban megnéztünk, főleg tradícionális piemonti termékeket árultak, szerencsére 1-2 helyen volt kóstoló: ettünk sajtot, kolbászt, csokit. Venni már nem vettünk semmit, mert elég borsos áruk volt.

Ekkor még nem tudtam, hogy miért is van itt ennyi "furcsa" sapkába öltözött férfi és katona, akik Torinó parkjaiban aludtak sátrakban és lakókocsikban, valamint azt sem értettem miért furikáznak érdekesebbél érdekesebb kinézetű járgányokon. Megbeszéltük, hogy este 9-kor találkozó ugyanitt, hogy élvezzük kicsit az igazi olasz fesztivál hangulatot.

Innen nem haza mentem, hanem elhatároztam, hogy kipróbálom a metrót és megkeresem a Citadellát. A metró nem olyan, mint nálunk, hogy 1-2 emberke vezeti, hanem teljesen automata, vezető nélkül. Éppen ezért az elejére szálltam fel, hogy fotózhassak (furcsán is néztek rám :). Olyan volt, mint egy föld alatti hullámvasút, főleg akkor, amikor kanyarodott. Az volt legjobb, amikor jött szembe a másik metró!

A Porta Susáig mentem, ezt Torinó belvárosának másik pályaudvara. Innen egy utcán kellett végigmennem, hogy a kolihoz érjek. A Citadellából sajnos sokat nem láttam, mert éppen felújítják, így be volt állványozva. Gyorsan megvacsoráztam, majd jött a szokásos esti beszélgetés Anyuval, amit kicsit rövidebbre fogtunk, hogy 9-re odaérjek a találkozóra.

Keztetnek megittunk egy pohár bort, majd néztük, ahogy az éppen játszó együttes zenéjére az 50 éven felüli olasz párok táncolnak. Aztán szétnéztünk egy kicsit, de végül visszatértünk a színpadhoz. Az este további része a traktoros városnézés körült forgott és megtudtuk mi is ez az egész felfordulás. Minden évben valahol tartanak egy rendezvényt azoknak, akik valamikor az Alpok környékén a hadseregben szolgáltak ("Gli Alpini") és ebben az évben, amikor a 84. találkozót rendezték, pont Torinóra került a sor. Álmomban nem gondoltam volna, hogy így, egy traktorhoz csatolt szekéren fogom egyszer éjszaka megnézni Torinó belvárosát! Közben mindenki, még a rendőrök is integettek nekünk! Az biztos, hogy örök élmény marad! Mikor a koli környékén megálltunk, jobbnak láttam, hogy hazamenjek, de a lányok még folytatták tovább a városnézést.

Szerencsére még nyitva volt a koli, így nem kellett kipróbálnom, hogy működik e a beléptető kártyám. A szobába érve ért a sokk: a fényképezőgépem nem akart működni...Ettől még az álom is kiszállt a szememből és már azon gondolkodtam, hogy hol veszek egy másikat, ha nem kel életre többet. :(

Reggel óra előtt kipróbáltam, akkor már bekapcsolt, de zoom hibát jelzett, fényképezni meg nem mindig volt hajlandó. Ezt az órát most kicsit nyűgösen viseltem, hiszen nem sokat aludtam, de azért próbáltam jegyzetelni. Néha már mondatokat is sikerül leírni. :) Óra után megint odamentem a tanárnőhöz, aki közölte, hogy elfelejtette a könyveket, de ha elmegyek a tanszékre, megkaphatom őket.

Ebédelni nem a menzára mentem, hanem megcsináltam egy egyik zacskós paprikáscsirkémet. Finom volt, de persze nem olyan, mint Anyáé. A konyhában épp kávét csinált egy srác magának és megkérdezte, hogy mit főzök. Mondtam, hogy tésztát, és közben igyekeztem a zacskóját a konyharuhám alá csúsztatni. Erre azt válaszolta, hogy "Üdv. Olaszországban"! Szerintem ha meglátta volna, hogy zacskós, kitért volna a hitéből. Itt maximum zacskós rizs van! Míg ettem, kipróbáltam megint a fényképezőgépet, és már normálisan működött! El sem akartam hinni!!!

Ebéd után aztán átugrottam a tanszékre. Nem is kellett várnom (ahogy a kicsit nyitott ajtón láttam amikor bekopogtam, a Tanárnő épp passziánszozott), rögtön megkaptam a könyveket. Először néztem egy nagyot, hogy nem több száz oldalasakat kaptam, hanem két viszonylag rövid fénymásolatot, amit ráadásul megtarthatok. :) Az egyik nem egész könyv, nyugodtan kaphatná a "Paolo de Vingo válogatott írásai" címet. Ahogy kivettem, egy tanulmánykötetből válogatta ki nekem a cikkeit és azt rakta egybe. De végre valami érdekes!!! Semmi bajom a törivel, meg az előző könyvek is jók voltak, csak a sokadik a "jóégtudja melyik gót" háború után az ember elveszti a lelkesedését, főleg ha mindezt egy idegen nyelven kell elsajátítania. A mostani cikkek olaszország ÉNy-i részének régészetéről szólnak. Végre valami ami régészet és olasz! A másik könyv az rövidke, de olaszul van és a spilambertoi langobard kincsről szól. Még jó, hogy az angol kevesebb, mert  a fordításával elleszek egy ideig. Ennek főleg nagyon örültem, mert már többször láttam a kiállítás plakátját (ami épp mostanában van, csak 1 nap alatt szinte lehetetlen megjárni Torinóból indulva :( ).

Este olasz volt még, amin Vera adott elő Magyarországról. Az óra végén a tanár persze nem felejette el felhívni a figyelmemet, hogy a következő órán én jövök...

Hazaérve már nagyon fáradt voltam, hamar le is feküdtem aludni, hogy másnap fel tudjak kelni az órára.

*A "traktortúra" szó megalkotása kedves barátnőm, Edit nevéhez fűzhető és ezúton is köszönöm! Nem jellemezhetné jobban más szó ezt az estét ;)