Június 17 - Utolsó nap: Verona

Na ezen a reggelen alig 2 óra alvás után tényleg nehéz volt felkelni, de sikerült, a vonatot is elértük, ami bezzeg pont most késett, amikor Mestrében nagyon kevés időnk volt az átszállásra. Szerencsére az úton valamennyit ebből behozott, így elértük a Veronába tartó vonatot. Itt sem tudtunk sokat pihenni hála egy gimnáziumi csoportnak, akik végigordították az utat. Eleinte az idő sem volt bíztató, de végül nem lett eső a csúnya szürke felhőkből.

Veronába érve beadtam a hátizsákomat a csomagmegőrzőbe, mert annyira nehéz volt, nem bírtam volna egész nap cipelni. 

Aztán elindultunk a belváros fele: láttuk a régi városfalat és városkaput, útközben vettem egy kávét, hogy kicsit felébredjek, végül egész hamar beértünk az Arénához, ahol épp opera díszleteket pakoltak. Nyaranta ugyanis mindig operafesztivált rendeznek itt, amire egyszer jó lenne elmenni. Most pl. játsszák a Nabuccot és az Aidát, a hátsó részekbe (ahonnan szerintem a legjobb lehet nézni) nem is drága a jegy, de mivel 9 után kezdődnek az előadások, így esélytelen lenne a hazajutás, egyedül meg nem szeretnék 5 órát kóborolni éjjel a városban.

Be is néztünk természetesen, a látvány nem semmi, főleg a legfelső sorokból. Már ekkor hallottunk valami kiabálást, de csak kintről láttuk hogy mi van: egy csapat bevándorló felmászott az Aréna legmagasabb külső részére, hogy amiatt tüntessenek, mennyire nehéz itt nekik Olaszországban...Kijött a rendőrség is, de nem vártuk meg mi lett a vége, inkább indultunk tovább. Épp arról beszélgettünk, hogy majd ebéd után jó lenne egyet fagyizni, mikor belebotlottunk ezekbe a fagylaltkölteményekbe: én itt még nem vettem semmit, mert bíztam benne, hogy valahol lesz kiwi fagyi (napok óta arra vágytam), de Bálint vett egy adagot, majd én is csatlakoztam, mert pár méterre volt egy fagyizó, ahol volt kiwi fagylalt, hozzá pedig étcsokoládét kértem. Nem is tudom, hogy melyik volt a jobb kombináció, ez vagy a ravennai erdei gyümölcs-tejszín, de az biztos, hogy miután elfogyott, szinte depressziós hangulatba kerültem. Meg tudtam volna enni egy egész bödönnel!!!

Nem nagyítottam ki, de a kutya nyakörvéről (amit elsőre mű kutyának néztem, mert ott ült a szuvenírek között) Louis Vuitton  biléta lógott...

A következő állomás a Piazza delle Erbe volt: egy kis tér, elbűvölő házakkal körülvéve, közepénél pedig ott a Torre dei Lamberti, egy 84 méter magas torony, amit még a 12. században kezdtek építeni. Mivel volt lift, így felmentem, bár a kiszállásnál és fenn a korlát közelében kicsit féltem, de a látványért megérte.

A torony után jött Júlia háza (régen egyébként kocsma, vagy valami olyasmi volt) és egy kis mellfogdosás: a ház udvarán van egy Júlia szobor, aminek ha a  hagyomány szerint valaki megérinti a jobb mellét, akkor megtalálja az igaz szerelmet. Mivel sorba kell állni érte, annyian akarják letapizni, ezért mára ez a testrésze sokkal fényesebb lett, mint a többi. XD

Kicsit elszórakoztunk még a szuvenír boltban, annyi mókás dolgot árultak, majd folytattuk a városnézést: dóm, római színház és régészeti múzeum, s végül egy kis séta az Adige folyó partján egészen a Ponte Scagliero di Castelvecchio-ig, ami a folyó partján található erődhöz tartozó híd volt egykor, de ma bárki szabadon átmehet rajta.

Nagyjából sikerül is mindent megnézni, amit elterveztünk, innen aztán Bálint Udinébe, én meg Torinóba indultam vissza. Szép volt, jó volt ez az 5 nap, csodás helyeken jártam, de mivel sokat nem sikerült aludni, így már vágytam a saját szobámra és egy kiadós pihenésre. Este fél 11 táján értem haza, egy gyors zuhany után jó hamar el is aludtam.

Június 16 - És végre Ravenna!!!

Csak eljött végre a ravennai kirándulás napja! Évek óta el szerettem volna jutni ide, mert imádom a mozaikokat. Úgy voltam vele, hogy a nélkül, hogy nem nézném meg a várost, biztosan nem megyek haza. Torinóból lehetetlen eljutni ide egy egy napos kirándulás keretében, nem mintha Udinéből egyszerű lett volna: az közel  5 és fél órás út miatt kellett a legkorábbi, vagyis a 5,09-es vonattal eljönnünk. Azt mondanom sem kell, hogy a felkelés 3 nap folyamatos mászkálás és alig alvás után nagyon nehezen ment, de ezúttal is sikerült, kiértünk rendben a vonathoz. Sajnos közvetlen vonat nem ment arra, kétszer is át kellett szállni, így pihenni nem nagyon tudtunk. Az utolsó vonaton az automata WC  megtréfált párszor, pedig eleinte örültem, hogy nem egy szűk, büdös kis vonat wc-ben kell átöltöznöm. Először, mikor be akartam menni és elhúztam az ajtót, kiderült, hogy van benn valaki, de hála az égnek, már végzett a dolgával, így nem kaptam sokkot. Aztán az átöltözésnél meg fogta magát, és szépen kinyílt az ajtó...az a jó, hogy viszonylag üres volt a vonat és nem állt előtte senki. Amikor meg végeztem, és ki szerettem volna jönni, akkor bezzeg nem akart kinyílni...De végül az SOS gomb megnyomása nélkül (mert hogy olyan is van ám) sikerült kijutnom.

Már a vonatról kiszúrtam, hogy pár tehén van az egyik út mentén, e miatt eszem ágában nem állt kerülni, de végül "kénytelenek" voltunk arra menni, mert pont arra volt Teodoric mauzóleuma. :) A képen látható példányon Olaszország nevezetességei láthatóak. Tökéletes dísz lenne a kertembe (ha lenne :)!
A mauzóleumba beengedtek megint csak ingyen. Mivel a közvetlen hozzá vezető út le volt zárva, már kezdtünk aggódni, hogy ezért jöttünk idáig, és jó magyar módjára át akartunk mászni a lezárt részen, de jött egy őr, és felvilágosított minket, hogy a bejárat a másik oldalon van. Hupsz :)
Még az állomáson vettem egy külön útikönyvet Ravennáról, a térképe segítségével egész hamar visszataláltunk a belvárosba, és elkezdtük a főleg templomok látogatásából álló városnézésünket.

Sajnos itt már nem működött a régészetet tanulok szöveg, mert ezek egyházi fenntartásúak, így ki kellett fizetnem a 8,5 Eurós belépőt, ami egy összegnek sok, de ezzel 5 helyszínre lehetett bemenni.
Először a Basilica di Sant'Apollinare Nuovo (képen alul és felül a bal oldaliak) esett útba, ami a mozaikok szempontjából csak "bemelegítés" volt. E mellett közvetlen található a Palazzo di Teodorico, ami nem tartozott bele az 5 helyszínbe, de szerencsére nem kellett fizetni azért, hogy megnézhessük.

A következő állomás a Basilica di San Vitale és a Mausoleo di Galla Placidia volt, de ezek Ravenna belvárosának másik felén találhatóak, így az oda vezető úton megnéztük a belvárost, Dante sírját és még egy finom fagyira is jutott idő. Utálom az olasz fagyizókat! Annyira guszták és finomak a fagyik, hogy alig tud az ember választani, csak sajnos drágák, így vissza kell fogni magam, mert egy meleg napon egy ezrest simán elköltenék csak fagylaltra.

A San Vitale Bazilika a világörökség része, nem hiába: a mozaikjai annyira szépek, hogy legszívesebben egész nap ültem volna és csak néztem volna őket. A bal oldali képeken a középpontban Theodora császárné és Justinianus látható. Nincs olyan a korszakkal foglalkozó történelem könyv, amelyikben legalább Justinianus portréja ne lenne benne.
Itt található közvetlen Galla Placidia mauzóleuma is. Kicsike épület, nagyobbra számítottam, a de mozaikjai szintén gyönyörűek.  Eléggé sötét volt bent, így normálisan akkor lehetett látni, ha valaki épp kiment, vagy bejött és elhúzta a függönyt a bejáratnál.

Ravenna régészeti múzeuma is ebben a komplexumban van, de arra már végképp nem volt időnk, ha még ha két másik helyszínt is meg akartuk nézni, amikbe a jegyünkkel bemehettünk. Így a délután hátralevő részében voltunk a dómban, a Battistero Neonianoban (Ortodox keresztelőkápolna) és a Museo Arcivescovilét (Érseki palota Múzeuma) is gyorsan megtekintettük.
Egy templomot, a Basilica di Sant'Apollinare di Classét és a mellette található régészeti parkot szerettem volna még megnézi nagyon, de mivel Ravennától pár kilométerre van, azt sem tudtuk hogy lehet hozzá kijutni, meg sajnos időnk sem volt rá, így eljöttünk egy korábbi vonattal, mert Bálint be szeretett volna ugrani Ferrarába is egy kicsit.
Végül fél 12 lett, mire hazaértünk. Lefeküdni megint nem sikerült időben...talán 2 körül lehetett, mikor ágyba bújtam, pedig másnap, azaz aznap újból 4 órás kelés várt ránk!

Június 15 - Aquileia, Cividale del Friuli

Most sem vittem túlzásba az időben elindulást és sietnem kellett, de csak elértem a 6,50-es buszt. Kb. 1 óra volt az út Aquileiáig. Addig megreggeliztem és próbáltam egy kicsit pihenni is. Amikor odaértem, még hűvös volt, de látszott, hogy szép idő lesz aznap. Először a katedrális felé indultam el, közben elmentem a Régészeti Múzeum bejárata mellett. Időm múzeumozni megint nem volt, hiszen Aquileiára összvissz 2 órát terveztem. Aki nem régészeti érdeklődésű és nem fogják meg a római házak alapjai, annak nincs itt sok minden.

 Az volt a jó, hogy a romkertek viszonylag közel vannak egymáshoz (mondjuk az egész városka picike) és egy részük nyitva van, belépőt sem kell fizetni. Amikor először elmentem a katedrálishoz, még nem volt nyitva, így addig megkerestem honnan is indul majd vissza a busz, közben meg nézegettem ami az utamba került. 9-körül aztán kinyitott: nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog. Pont az ilyen stílusú templomokat szeretem, ami tele van mozaikkal (az egész padló mozaikból készült, mindenhol megmaradt), nem a giccses,  túldíszítetteket.

Át lehetett menni a keresztelő kápolnába is, ahol a templomhoz hasonlóan több mozaik is volt. Végül még megnéztem a templom mögötti kis temető részt (a harangtornyot most kihagytam), majd elindultam vissza a buszhoz. Ekkor láttam, hogy a közelben épp ment egy ásatás, de haverkodni már nem volt időm. Pontosan jött  a busz egy mufurc sofőrrel, de velem szerencsére nem volt bunkó, pedig mindig kifogom az ilyeneket. Nem volt olyan felszálló utas, akinek valami miatt nem szólt be, egy lányt majdnem ott is hagyott az egyik megállóban, míg visszaszaladt a pénztárhoz, mert valami gond volt a jegyével.

Udinébe visszaérve kiszúrtam egy trafik kirakatában, hogy egész olcsók a mini üveges alkoholok, így vettem párat a gyűjteményembe. Vicces volt, mikor fizettem, a boltos azt hitte, hogy olasz vagyok (pedig előtte beszéltem egy keveset). Mikor mondtam, hogy Magyarországról jöttem, elsütötte a szokásos mondatot, hogy a magyar nők mennyire szépek! :) Ezután beugrottam a McDonaldsba, mert kellett valami ennivaló, meg kávét akartam. De mikor megláttam, hogy a Happy Meal menühöz játék Yodát adnak, azt vettem. Nem magamnak kell, az lesz az ajándék "vicces" része Anya szülinapjára. 

Ebéd után elmentem megvenni a jegyet Cividaléba, amit csak a 3. helyen sikerült, mert hogy oda a pénztáraknál nem adnak ki és a újságosnál sem, csak a Tabaccheriákban, ahol lottót, cigit, meg ilyesmiket lehet kapni. Nehéz megérteni az olasz logikát...
Itt már Bálint is csatlakozott hozzám. Az út nem volt hosszú, mindösszesen 20 perc. A belvárosba is hamar beértünk, az első út a meleg miatt (meg amúgy sem bírtam magammal) a múzeumba vezetett. Hónapok óta vártam, hogy személyesen találkozzak a langobard fibulákkal és végre eljött az ideje. Itt is eljátszottam a "Régészetet tanulok Torinóban. Akkor mennyi a belépő?"- dumát, miután megmutattam a librettomat be is engedtek ingyen. Nem lehetett fotózni, az alsó szinten, ahol római faragványok voltak nem is kockáztattam, de felül, ahol az 5-6 termes langobard kiállítás volt, ott nem érdekelt, hogy kidobnak vagy sem, legalább a fibuláimat meg akartam örökíteni. Másért annyira nem őrülök meg, de ezek bármikor jöhetnek! Amúgy meg sok értelme nincs annak, ha tiltják a fotózást, vagy akkor legalább áruljanak normális vezetőt a kiállításhoz, de nem árultak, pedig szívesen vettem volna. :(

Magamhoz képest nem voltam itt sokat, hogy őszinte legyek a kiállítás annyira nem jó. A termek nagyságához képest a kiállított tárgyak száma elég kevés és a tájékoztató szövegek is kb. úgy voltak elhelyezve, mintha én kinyomtatnám és stiftes ragasztóval felragasztanám. De az anyag fantasztikus, főleg a langobard mániásoknak paradicsom!

Viszont Cividalét egy átlagos embernek is ajánlanám egy fél napos kirándulás erejéig, ha erre jár, annyira szép! Türkizzöld kristálytiszta folyó, ahol fürdeni is lehet, meseszép táj, tiszta, hangulatos utcák, ahol nem mellesleg kávézók, éttermek, minden a langobardokról van elnevezve. A láblógatás a folyóba megint megvolt, megnéztük még a 8. században épül Tempietto Langobardot, egy kis vizimalmot, végül a fél 6-os vonattal indultunk vissza Udinébe. Vacsorázni egy bárba mentünk, ahol 1! Euroért ettünk valami furcsa rizses-babos kaját. Bálint elmondása szerint több fogás is szokott lenni, csak elég későn érkeztünk. Ja, vacsihoz egy pohár bor is járt! :)
Éjfél előtt megint nem sikerült elaludni, pedig jó lett volna, mivel a kirándulás utolsó két napjára hajnali 5,09-es indulás lett eltervezve, ami 4 órás kelést jelentett...

Június 14 - Trieste, Miramare

Reggel fél 7-kor elég nehezen ment a felkelés, de muszály volt, mert a 7,30-as Triestebe induló vonatot el akartam érni. Az elkészülés sem volt egyszerű, mert jó időre számítottam, de persze esett, így szedhettem elő új ruhákat. De a legnagyobb sokk a fürdőszobában ért, mikor belenéztem a tükörbe: 4 óra alvás után nem számítottam valami szép látványra, de azért arra pláne nem, hogy az egyik szemem be lesz dagadva hála egy szúnyogcsípésnek...

Végül 7,10-kor sikerült elindulni. Végig rohantam, és csak úgy értem el a vonatot, hogy megint felpattantam egy buszra 2 megálló erejéig. Szerencsére a pénztárnál sem volt senki, így gyorsan megvettem a jegyem, a vonat már benn is állt, mikor a vágányhoz értem. Az úton megpróbáltam pihenni, a végére pont sikerült is elaludni egy kicsit.

Triestben sem volt sokkal jobb idő, mint Udinében: ugyan nem esett, de nagyon fújt a szél. Így visszamentem még az állomás épületébe és vettem egy kávét, ami mellé megettem a kis otthoni szendvicsemet.

Általában ha ilyen gyors, 1 napos városnézésre megyek, a ruhaboltokat figyelmen kívül hagyom, mert nincs rá idő, de most találtam egyet, ahol 3-10 Euro között mozogtak a ruhák, így benéztem, végül 2 felsővel távoztam. :)

Aztán viszont tényleg nyakamba vettem a várost: kikőtő, fő tér, római színház, vár, és sok templom várt rám.

A várba nem mentem be, mert kiállítást nézni most nem volt időm, helyette inkább felmásztam a harangtoronyba, ahonnan nagyon szép kilátás nyílt a tengerre. Közben kitisztult az ég és nagyon szép idő lett, így még a miramare-i kastélyt is látni lehetett.
Az állomásra menet vettem egy jégkrémet, majd megint csak sietnem kellett, mivel Miramare-ba nem volt jegyem. Arra emlékeztem, hogy 12,30-kor indul a vonat, de csak mikor kiértem láttam, hogy 12,26-kor megy, így volt 3 percem jegyet venni. Az automatáknál nem állt senki, így gyorsan bepötyögtem az adatokat és már rohantam is érvényesíteni a jegyet, majd a vonathoz, teljesen feleslegesen, mert egy ajtó sem nyílt ki...Több ember is hasonló cipőben járt, végül előre mentünk a mozdonyig, ahol fel tudtunk szállni. Pár perccel később, amikor már el kellett volna indulnunk, bemondták, hogy késni fogunk, mert gond van az ajtókkal...Esküszöm, hogy fel sem tűnt... I ♥ Trenitalia!!! Végül kb. 25 perces késéssel indultunk el, ami nem is rossz a Parmás kirándulásomhoz képest.
Pár perc alatt ott  voltunk, de miután leszálltam a vonatról, nem igazán tudtam merre kell menni, mert sehol nem volt egy tábla, így hát elindultam az egyik irányba. Negyed óra után el is jutottam a kastély parkjának a bejáratához, onnan még 5 perc volt míg leértem a tengerpartra.

Nem volt rossz a látvány, azt hiszem tudnék itt élni! A pénztárnál szerencsém volt, elfogadták az itteni indexemet, nem kellett külön igazolás, és beengedtek ingyen. A szobák nagyon szépek voltak, az egyikben felfedeztem egy festményt Sissy-ről is. :)

Viszonylag hamar bejártam a kastélyt, utána pedig kiültem az előtte lévő kikötő részhez ebédelni és lábat lógatni a tengerbe. Jó volt végre nem rohanni! :)
A parkra is hagytam elég időt, hiszen nagyon nagy: több tó, szökőkút, szobor  található benne. Meg sok barátságos cica!!! Az egyiknek oda is adtam a szalámimat, meg is ette, de sajnos a többieknek már nem jutott, pedig még találkoztam azután vagy 3-4 macskával.

Ezen a képen a trieste-i és a miramare-i cicák együtt vannak :)

Visszafele simán elértem volna a vonatot, HA! megtaláltam volna a helyes utat. Mert a kihelyezett térképek szerint közvetlen a parkból is el lehet érni az állomást, nem kell kerülni. Már pedig ahol jelezték, nem lehetett semerre sem kijutni, egy fal a tetején szögesdróttal állta az utamat. Két választásom volt: vagy visszamegyek, kerülök, de akkor lekésem a vonatot és várhatok egy órát, vagy átmászok a falon. Volt ugyanis egy kis rész, ahol a fal tetején lévő kerítés fel volt feszítve és a szögesdrót is fentebb volt. Ezért úgy voltam vele, hogy játszunk egy kis Lara Croftosat, kell az izgalom...Nem tudom, hogy a szemközti házakból látta e valaki a kis szabaduló akciómat, de ha igen, furcsán nézhetett. Végül egyben átmásztam, a ruhám sem akadt be sehova és a vonatot is elértem. Ráadásul ingyen megvolt a visszaút, mert az állomáson nem volt pénztár, a vonaton meg nem jött a kalauz. Így az ingyen belépő+visszaút kb. kifizette a két felsőt! :)
Bálint kijött elém az állomásra, majd  nappal is megnéztük Udinét. Pont szép idő volt a fotózáshoz, mert a tipikus "esik eső, süt a nap" szituáció miatt szép kék volt az ég, még szivárványt is láttunk.

Este csak nem sikerült korán lefeküdni, mert még főzőcskéztünk és beszélgettünk, pedig másnap még korábbi kelés várt rám, hiszen a 6,50-es busszal akartam elmenni Aquileiába, hogy még délután beleférjen Cividale.

Június 13 - Irány Ferrara és Udine!

Mivel be akartam még hozni egy keveset a blogírásban való lemaradásomból, perverz módon a fél 3-as lefekvés után képes voltam felkelni fél 5-kor, fél órával hamarabb a szükségesnél, hogy blogot írjak. Ilyet sem csinálok többet, mert kb. a leglényegesebb történést, a Palazzo Madamában tett látogatásomat sikerült kihagyni...Na mindegy!

Eljött tehát az újabb utazás napja: hála Bálintnak, aki Udinében 4 éccakára biztosított nekem szállást ingyen és bérmentve, így elérhetővé vált ez az út (meg persze hála az Interrail bérletnek :). Sokat vaciláltam, hogy odafele hol kéne megállni várost nézni, végül Ferrara mellett döntöttem, mert északra esőt mondtak, és így "csak" a 6,05-ös vonatot kellett elérnem. A 4,50-es durva lett volna...

Eléggé szednem kellett a lábamat, hogy kiérjek az állomásra, mire megtaláltam a vonatot és elhelyezkedtem, már indultunk is. A kalauz jó fej volt, a bérletemből látta, hogy külföldi vagyok, ezért megkérdezte hova megyek. Felvilágosított, hogy Bolognáig nehogy leszálljak, mert a vonat egyenest odamegy, csak Piacenzában állunk majd egy kicsit. Pedig a rendszer úgy jelezte ki, hogy át kell szállni. Ferraráig minden rendben ment, csak a Bologna-Ferrara közötti vonaton annyira hideg volt, hogy még a bőrkabátom cipzárját is fel kellett húznom.

Ferraráról nem tudtam sokat, neten láttam hogy van egy castello a város közepén, ami vízzel van körülvéve (élőben még nagyobb, mint amilyennek képen tűnik), és egy szép dómja is van. Sajnos oda nem sikerül bemenni, mert zárva volt...

Castello kívül és belül

A dóm és a tér többi épülete

Pont volt itt egy McDonald's, így megvettem a szokásos cappucinomat, majd elindultam a városfalat megnézni. Itt nem időztem sokáig, mert még egy temetőt útba akartam ejteni az állomásra menet.

Az itteni templomba kivételesen be tudtam menni, de fotózni nem lehetett. Mondjuk nem maradtam le sokról, mert belül nem volt semmi extra. Találkoztam egy cicussal is, aki szintén barátkozni akart. Odaadtam neki a szendvicsemből a kolbászt, de nem ette meg...Hozzám hasonlóan úgy látszik ő sem szereti az olasz kolbászt. Sajnos nem volt sok időm cicázni, pedig jó lett volna, mert sietnem kellett az állomásra. Az utolsó megállóra felpattantam egy buszra, így pont elértem a vonatot. 

Mestrében fél órát kellett várnom, addig elmentem boltot keresni, hogy másnapra legalább vizem legyen. Végül csak egy kínai üzletet találtam, ahol vizet is lehetett kapni. Hogy ott mennyi kacatot, meg ismeretlen eredetű kaját árultak?! Nem tudom ki veszi meg őket...

Udinében mikor leszálltam a vonatról sehol nem láttam Bálintot, így átmentem a váróba, de ott sem volt. Már épp vettem elő a telefont, hogy felhívjam, mikor megcsörrent: ő volt az, közölte, hogy vizsga után sikerült elaludnia, de igyekszik ki az állomásra. Míg várakoztam nézelődtem kicsit, és vettem egy napszemüveget. :)

Egész hamar hazaértünk, közben elmentünk a fontosabb látványosságok mellett. Este megbeszéltük az eddigi Erasmusos élményeinket, majd elugrottunk egy gyors éjszakai városnézésre, hogy fotózzak. Cucc nélkül azért mégis könnyebb!

 Végül csak 1 után sikerült ágyba bújnom, addigra már hulla fáradt voltam. Elaludni viszont hála egy-két szúnyognak csak nagyon nehezen tudtam...

Június 9-12 - Gép, gép és szervezés

Csütörtök reggel már alig bírtam magammal, hogy vajon jó lesz a gép, vagy sem. Már benn ültem a teremben, elvégeztem a szokásos telefon ellenőrzéseket, hogy le vannak e némítva, és ekkor láttam, hogy hívtak a szervízből (pedig 12 után beszéltük). Mivel még a tanárnő is készülődött, így kirohantam a teremből, hogy visszahívjam őket. A nagy lendületben sikerült nekimennem úgy egy széknek, hogy aztán alig bírtam menni, annyira fájt. A beszélgetés mókás volt, de megnyugtattak, hogy a gép jó, délután mehetek is érte. 

A menzán megint egy újdonság volt, ez a rizottó már jobban hasonlított a mienkre, csak hús helyett tonhal volt benne és hidegen tálalták.

A héten a másik küldetés egy igazolás beszerzése volt, miszerint én itt Torinóban régészetet tanulok. Van jó pár papírom, de amin ez rajta van, olyan persze nincs. Az Infopoint-kari iroda-Infopoint kört megjártam, de mindenhol azt mondták, hogy ők nem tudnak adni, menjek a másik irodába...jellemző! A papírra egyébként azért lenne szükségem, mert Olaszországban aki itt régészetet tanul, az az állami régészeti múzeumokba ingyen bemehet.

Délután elmentem a gépért. Tényleg minden rendben volt vele, ki is próbáltam még a szervízben. Hazafele megint sétáltam egy kicsit és találtam egy újabb szép templomot.

Pénteken volt az utolsó órám. Nagyon hamar eltelt ez a pár hónap. Sajnálom, hogy vége lett, mert annak ellenére, hogy sokszor nem értettem miről van szó, azért szerettem bejárni. Délután tettem egy kört a belvárosban, amit elleptek a diákok, hogy megünnepeljék a tanév végét. Eleinte szökőkutakban is fürödtek, aztán már nem volt rá szükség, mert megint elkezdett szakadni az eső. Egyszer annyira esett, már majdnem vízszintesen, hogy befolyt kicsit az erkélyajtómon a víz.

Szombaton befejeztem a vizsgára az angol könyv kiszótárazását, majd este elmentem bevásárolni a jövő heti túrámra.

A vasárnap kicsit zsúfoltra sikeredett. Korábban felkeltem, hogy még mielőtt hétfőn lelépek 5 napra, minden képemet felrakjam gépre, és még máshova is el akartam menteni, biztos ami biztos. Délután kimentem a pályaudvarra, hogy megvegyem a vonatbérletemet. Az esti F1 miatt Anyuval kicsit korábbra raktuk a beszélgetést, de kellett egy kis haladékot kérnem még, hogy megcsináljam az ebédemet, mert már nem bírtam tovább normális kaja nélkül. 

A F1 nézés végül nem igazán jött össze. Most nem voltam egyedül a Tv szobában, volt még pár srác, akikkel együtt kezdtük nézni a futamot. Mivel Kanadában zuhogott, egy idő után leintették a versenyt.  Sok időm nem volt, így addig elmentem nyomtatni a kirándulásra térképeket. Még 9-kor is állt a futam, ezért felmentem a szobámba, mert a pakolással sehogy sem álltam + blogot kellett írni, szendvicset csinálni stb. A neten tudtam találni közvetítést, így az ment, míg én a szobában ügyködtem. Persze pont akkor ment el a kép, mikor történt is valami! Végül csak 2,30-kor sikerült lefeküdnöm...

Június 6-8 - Várakozás...

Mindegyik nap úgy keltem fel, hogy talán majd aznap végre hívnak a szervizből, és majd visszakapom a gépet épen és egészségesen. Szerda délig adtam magamban kb. haladékot nekik, hogy akkor letelik az a "pár nap", amit előző héten mondtak, ha addig nem hívnak, akkor írok nekik emailt.
Hétfőn reggel voltam a római koros órán, aminek a végén olaszul megkérdezte a tanár, hogy valaki le akarja e menteni az előadásokat pendrivera. Olyan gyorsan csaptam fel a kezem, mint elsős koromban az az órákon, amikor nagyon lelkesen mindent én akartam mondani az iskolában. Amióta közölte, hogy odaadja, mindig volt nálam pendrive, biztos ami biztos. Csak otthon láttam aztán, hogy amit megkaptunk, az csak a töredéke az összes előadásnak.
A keddi óra után így odamentem hozzá és megkérdeztem, hogy nem e lehetne megkapni a többit is, meg akkor már mondtam, hogy ne számítson rám vizsgán, mert végül nem kell megcsinálnom ezt a tárgyat. Sajnos direkt csak a rövidített verziójú ppt-ket adja oda mindenkinek, viszont azt is mondta, hogy reméli, hogy azért hasznos volt az óra számomra.
Menzán találkoztam a magyar csapat még itt maradt felével, Esztivel és Ramónával. Beszélgettünk jó egy órát, majd hazadobtam a cuccom és elindultam a Palazzo Madamába. Most volt ugyanis a hónap első keddje, amikor ingyenes a belépés. Nem gondoltam, hogy ennyire tetszeni fog, pedig alig voltak engem igazán érdeklő dolgok (értsd. régi "cuccok"). Talán pont azért fogott meg, mert mindenből adott egy keveset, ami Torinó történetéhez kapcsolható.

A szenátus terme

Lépcsőház

Közben van egy dolog, amit nem értek. A Modulo-n a 7 egyéni vizsgarend kérelmemből 6-ot elfogadtak, egy pedig (a steppés órához tartozó) közel két hete "feldolgozás alatt áll". Remélem nem lesz probléma, mindenesetre kicsit még várok, de ha nem vált át egy héten belül, írok haza, hogy mégis mi van.
Szerdán nem volt óra, amit sajnáltam kivételesen, mert így nem tudok ott lenni az utolsó római koros órán, amit 13-ra rakott át a tanár, de nekem akkorra más terveim vannak. :) Viszont fél 12-kor megcsörrent az olasz telefonom és egy olasz számról hívtak, a szervíz volt az! Kiderült, hogy van egy apróbb probléma, kellene nekik egy magyar telepítőlemez, mert csak olaszt Win7-et tudnának felrakni. Így tanulás helyett megvolt a délutáni program, vettem jegyet, és elmentem a szervízbe a DVDkkel. A pasi rendes volt, félig olaszul, félig angolul beszéltünk, azt mondta, hogy másnap majd hív, hogy jó volt e. Kicsit aggódtam, mert nekem ugye nem sikerült a telepítés, és nem tudtam, hogy azért nem, mert a DVD-k rosszak, vagy mert nagyobb volt a probléma. Hazafele csináltam egy jó nagy sétát, mert nem akartam lyukasztani. Megkerestem azt a szép templomot, amit a múltkor láttam, ráadásul nyitva volt, így be is néztem. Beugrottam egy boltba is, hogy vegyek parmezán sajtot, mert nagyon pestos tésztát kívántam, a parmezán pedig nem hiányozhat róla. :)

Június 1-5 - Eső, eső és eső

Ez az 5 nap talán az legszomorkásabb 5 nap volt  mióta itt vagyok. Keddtől kisebb-nagyobb megszakításokkal, de folyamatosan szakadt az eső. Ehhez hozzájött még a gép hiánya, ami eléggé rosszul érintett pont az utolsó vizsga előtt. Meg amúgy is macska elvonási tüneteim kezdenek mutatkozni, és így még a cicust sem láthattam. Anya csak mesélte, hogy mindig mikor gépnél volt, a cica odajött és produkálta magát, mintha azt hinné, hogy figyelem. :)

Szinte beköltöztem a koli gép szobájába, ahol egy srác hozzám hasonlóan szinte mindig ott ült. Ha beléptünk és a másik már a gépnél ült, mindig mosolyogtunk egyet. Azért annyira nem volt kellemes itt dolgozni, mert én nem tudok ülve, asztalnál tanulni, hanem ágyban fekve szoktam otthon is, ölemben a laptoppal, meg párszor felállítottak, ha valakinek épp kellett a szkenner. Van egy másik gép is, de azt nem szerettem használni, mert sokszor nagyon belassult és olyan hangos volt, hogy miután nagy nehezen abbahagyta a zörgést, még percekig zúgott a fülem...
Szerdán elmentem az Infopointba Vera papírjait elintézni(ebben már úgy is gyakorlott vagyok :), mert Diával elmentek még egyet kirándulni az utolsó napjukon, aztán meg elsétáltam a LIDL-be, hogy vegyek egy-két dolgot otthonra. A pénztárnál elkaptam egy mondatot, hogy másnap nem lesznek nyitva, amit furcsálltam, de hát ne legyenek nyitva, különösebben nem érdekelt.
Délután Vera eljött a papírjaiért, beszélgettünk egyet, majd elköszöntünk és visszamentem fordítani a gép szobába. Ekkor lett igazán szomorú hangulatom, mert sajnáltam, hogy ők már mennek haza, hiszen annyit mókáztunk együtt és a tudat is rossz volt, hogy nekem is kicsit több mint 1 hónapom van csak itt. Már egyáltalán nincs honvágyam. Ez nem azt jelenti, hogy nem hiányozna otthonról mindenki (mert hiányoztok!!!), csak nagyon megszerettem Torinót és biztos még szomorúbb leszek, ha végleg itt kell hagynom.
Csütörtök reggel gyanús volt a nagy csönd, aztán az egyetem is zárva volt, ugyanis, mint kiderült, június 2-a nemzeti ünnep Olaszországban. Ezért mondták tehát előző nap, hogy zárva lesznek. :) De az újságos nyitva volt, ahol nem lehetett nem észrevenni az olasz Vanity Fair legújabb számát, hiszen Patrick Dempsey mosolygott róla. Meg is vettem, legalább volt ami kicsit feldobta a napot! :) A legjobb benne, hogy dupla címlapja van, így az egyik mehet a szobám falára! XD

A pénteki népvándorlás koros óra nagyon vicces volt és talán ez eddigi egyik legjobb. A langobardokat kezdtük el venni, ideértve a pannoniai részt is. Szó volt a Szentendrei ill. Vörs-Kajdacs típusú temetőkről stb...Na, amikor ezeket a helyneveket mondta ki a tanárnő, vissza kellett fogni magamat, hogy ne mosolyogjak nagyon látványosan. Délután sikerült először letalálnom a koli fitness termébe. Nem a legmodernebb, de egy-két gép van, ami lányoknak való.  Amúgy meg ha nem tanultam, a következő utazásomat szerveztem. Tervben van ugyanis egy Udine-Cividale del Friuli-Aquileia-Trieszt-Ravenna-Verona túra, de sok mindennek kell még utánajárni az indulásig. A szállásért, hála egy másik szegedi Erasmusosnak, Bálintnak, nem kell fizetnem. Így ha minden jól megy, elég kis összegből ki tudom majd hozni az utat.
A szombati órán rekordot döntöttünk az órán résztvevő hallgatók számát illetően. Csak tájékoztatásul: az első vizsga időpontra, amire én is fel vagyok jelentkezve (a másodikat nem látom), több, mint 70-en!!! vagyunk. Ezen az órán, a kezdéskor velem együtt (és én ugye nem ebből vizsgázok, sőt nagy részét nem is értem...) 3!!! hallgató ült a teremben, majd később még befutottak ketten. Amúgy folytattuk a langobardokat, most már az itáliai résszel, néztünk sok szép fibulát, övet, kardot stb.
Vasárnap itthon voltam és tanultam. Nem mintha lett volna más választásom, mert továbbra is szakadt az eső...

Màjus 31 - Szervìz, Aperitivo

Nagyon nem jott ossze a jò ido a kastèly làtogatàshoz. Olyannyira nem, hogy mikor reggel 9 korul felèbredtem nem csopogott, hanem szakadt az eso. Ezèrt inkàbb elkezdtem szervezkedni, hogy ha nem jon velem senki a szervìzbe, akkor elviszem a gèpet egyedul, mert nincs idom vàrni . Igy kiiorgattam a szavakat netrol, hogy ha megkèrdezik mi van a gèppel, legalàbb konyhanyelven el tudjam magyaràzni.

Aztàn dèl felè hìvott Vera, hogy Diàval elmennek dèlutàn vàsàrolni, èn meg elmesèltem, hogy megyek a szervìzbe, erre felajànlotta, hogy elkìsèr. :) Igazsàg szerint a papìrok alàìràsàtòl tartottam, mert szervìzelèskor otthon mindig egy tobboldalas szerzodèst nyomtak a kezembe, olyat meg nem akartam alàìrni, amit nem èrtek. A talàlkozònk elott gyorsan mèg elrohantam a kozeli Vodafone uzletbe feltoltetni a telefonom egyenlegèt, hogy legalàbb azt tudjam hasznàlni.

A szervizhez busszal kellett hogy menjunk, mert nem a belvàrosban van. Ekkor, a bèrletem èrvènyessègènek utolsò napjàn talàlkoztam eloszor ellenorokkel. Koràbban ùgy tudtam, hogy egyenruhàban jàrnak, de most nem, sot àllìtòlag màr normàlis szerelèsben lesznek ezentùl(vajon mièrt?). Csak akkor esett le, hogy ellenorzès van, mikor odalèptek mellèm. Ez ìgy annyira nem lesz mòkàs, mert a kovetkezo hònapra màr nem akartam bèrletet venni, max 1-2 jegyet, sok azèrt az a 18 Euro. Vègul hamar odatalàltunk a szervizhez, ahol sikerult kettonknek elmagyaràzni a problàmàt, ès csak egy kis papirt kellett alàìrni, amin az adataim voltak. A fickò pedig az ìgèrte, hogy a jovo hèten elvileg vissza is kapom a gèpet. Ugy legyen! Hazafele a buszrol egèsz szèp helyeket làttunk, de majd ha a gèpèrt jovok legkozelebb, akkor hozok fènykèpezogèpet is.

Kèsobb egy rovid szusszanàs utàn megint talàlkoztunk, ezuttal jott Dia is, hogy szètnèzzunk kicsit a belvàrosban. Azaz a lànyok akartak vàsàrolni, mert ok a hèten màr  mennek haza. :( 

A vàsàrlàs utàn mindenki hazament vacsoràzni, majd 9-re àtmentem hozzàjuk 1 uveg borral, ezutàn pedig az Aperitivo volt a cèl, ami kicsit eltolòdott, mert Veràèk lakòtàrsànak, Carlonak az ismerosei èpp a lakàsban voltak ès nemigen akartak leszàllni ròlunk. Nem kifejezetten rossz èrtelemben, hanem olyan olasz pasik mòdjàra. Kèszult pàr kozos kèp is, bàr szerintem megtartom oket a memòriakàrtyàmnak. :) De legalàbb megkìnàltak minket hàzi belga sorrel ès egy nagyon finom olasz sajttal. 10-re akartunk a Zero Barhoz èrni, na ebbol az lett, hogy fèl 11 tàjàn indultunk csak el. Ott sem maradtunk sokàig, mert esett, meg mindenki fàradt volt, Veràèk csak az Erasmusos+olasz ismerosoktol akartak elbùcsùzni, èn meg ùgy voltam vele, hogy akkor legyen utoljàra egyutt a csapat ès eljovok.

A koliban este megint Andrea volt a portàn az ugyeletes. Kicsit beszèlgettunk, de aztàn mentem aludni, mert ez a nap is rohangàlòsra sikeredett, ìgy màr elèggè fàradt voltam.

Màjus 30 - Rohangàlàs

Hètfo reggel bementem òràra, ami kb. a szokàsos idopontban, 8.30-kor kezdotott el. A tanàr nem hozta a ppt-ket, de talàn majd kèsobb sikerul megszerezni oket. Ora utàn elindultam a kari koordinàtor-intèzmènyi koordinàtor-posta tùràmra, hogy megszerezzem a tanulmànyi szerzodèsem mòdosìtàsàhoz szuksèges alàìràsokat. A kari koordinàtorunk a keleti nyelvekkel foglalkozò tanszèken tanìt. Amikor eloszor kellett hozzà mennem, alig talàltam oda, de most màr ezzel nem volt gond, elsore sikerult. :) De a lènyeg a szobàja: olyan konyvekkel volt tele, hogy csak nèztem. Mindenfèle keleti nyelves szòtàr, album, tankonyv...El tudnàm nèzegetni oket egy darabig. Szerencsère hamar lezavartam mindent, a postàn sem kellett sokat vàrnom. A szerzodèssel egyutt legalàbb feladtam Anyunak a Cinque Terrès kèpeslapot is. 

Hazaèrve folytattam a levelezèst az otthoni Toshibàval ès az itteni szervizzel. Ennek eredmènyekènt kiderult, hogy elvileg itt is ingyen megcsinàljàk a gèpemet, mert nemzetkozi garancia van rà. Màr csak egy embert kellett talàlnom, aki elkìsèr a szervizbe ès tud olaszul, mert akàr garanciàs a gèp, akàr nem, az otthoni tapasztalataim alapjàn nem bìzok egy szervizben sem.

Miutàn ebèdeltem elmentem kicsit vàrost nèzni a Polito kornyèkère(az egyetem egyik kara, itt vannak a mèrnokos meg hasonlò szakok) , megnèztem azokat a mozdonyokat, amiket elozo nap làttam a villamosrol.

Hazafele beugrottam vàsàrolni az àllomàson lèvo boltba, ahol egèsz jò àron kaptam a kedvenc sajtombòl. Vacsora utàn este pedig àtmentem Veràèkhoz, hogy mèg mielott hazamennek, megszerezzem toluk az elveszett kèpeim egy rèszèt. Mèg az a jò, hogy àtkuldtem nekik. Mìg a gèp màsolta a kèpeket a pendriveomra, egy finom ital mellett megbeszèltuk, hogy màsnap, ha az ido is ùgy akarja, elmegyunk megnèzi a Torinò melletti Venaria Realèban talàlhatò gyonyoru kastèlyt. 

Ellettunk volna mèg egy ideig, de sietni akartam haza, hogy a koliban elkapjak valakit -Matteot-, aki eljon velem a szervizbe màsnap. Sajnos o mondta, hogy nem èr rà, màs otletem meg nem volt, ìgy vègul fuggoben hagytam a dolgot.

Màjus 27-29 - Albus halàla :(

Nem Harry Potter kritika lesz ez a bejegyzès, Albus volt a laptopom neve (a mièrtre nem tèrek ki, csak XD ). Màr csutortokon làtszott, hogy valami nincs rendben vele, ìgy szinte az egèsz hètvège ròla szòlt.

Pèntek reggel sikerult elkèsnem òràròl, pedig 10.10-re màr benn voltam, de azon ritka alkalmak egyikèt sikerult kifognom, amikor negyed elott elkezdodott az òra...hàt persze, hogy ilyenkor kèsek el...A gòtokròl volt szò mèg mindig, elèg sokat èrtettem is, foleg azokat a rèszeket, amik megmaradtak az elozo vizsgàra valò kèszulèsbol.

Dèlutàn a gèp egyre inkàbb belassult, estère màr eljutott odàig, hogy a Windows be sem toltott. Ezèrt lementem a portàra, hogy felhasznàlònevet kèrjek a kolis gèpekhez. Le is hìvta a portàs a lànyt, aki ezzel foglalkozik, ìgy tudtam uzenni otthonra, hogy mi a helyzet.

Szombat reggelre mèg rosszabb lett a gèp, màr csak egy fekete kèpernyo làtszott. Megprobàlkoztam mindennel, amit tudtam, mèg òràra sem mentem be, mert a gèp jelen helyzetben mindennèl fontosabb, azon tanulok ès tartom a kapcsolatot az otthoniakkal stb. Pròbàltam neten is keresgèlni dolgokat, de egy ido utàn vilàgossà vàlt, hogy èn itt nem tudok màr semmit tenni, szervìz kell, ìgy felvettem a kapcsolatot a magyar Toshibàval Facebookon, akik azt tanàcsoltàk, hogy ìrjak emailt nekik, sot azt is megtudtam, hogy elvben kulfoldon is meg lehet javìttatni a gèpet, csak a pontos feltètelekkel nem voltam mèg tisztàban. A szombati nap fo esemènye az volt, mikor osszefutottam Stefanoval a konyhàban. O az a sràc, akit egy koràbbi bejegyzèsemben "az Indiana Jones-os tetkòskènt" emlìtettem. Na kiderult, hogy a koli màsik felèben lakik, ès Szegedre szeretne jonni valamikor Erasmussal. Beszèlgettunk egy keveset, ès akkor màr megragadtam az alkalmat, hogy megkèrdezzem, nem e tud valakit, aki èrt a gèpekhez. Dèlutàn vissza is tèrt egy haverjàval, aki megnèzte a gèpet, de o sem tudott sokat csinàlni. A nap vègère màr depressziò kozeli hangulatom volt, mert egèsz nap lehuzott redony mellett ultem a gèp szobàban ès pròbàltam kitalàlni valamit, mìg kint sutott a nap.

Vasàrnap "ùgysemtudokmitcsinàlni" alapon dèlelott elementem vàrost nèzni: megkerestem a FIAT gyàr èpuleteit, ès megnèztem kozelebbrol az olimpiai stadionok kornyèkèt, ahol màr dèl kornyèkèn nagy volt a nyuzsgès az esti focimeccs miatt.

Lett volna mèg mit megnèzni a kornyèken, de sikerult ùgy elszòrakoznom az idot, meg a vasàrnapi kozlekedès sem egyszeru itt, vègul igen csak sietnem kellett, hogy 2-re a Monacoi Nagydìj rajtjàra hazaèrjek. Eddig mindig a neten pròbàltam tobb-kevesebb sikerrel kozvetìtèst talàlni, de most a Tv szobàban olasz csatornàn nèztem a futamot. Egèsz sokat èrtettem a kozvetìtèsbol, legalàbb annyit, mint az angolbòl., ìgy ezentùl is olaszul fogom nèzni. Az elso felèbe majdnem belealudtam, de legalàbb a vège izgalmas volt, ìgy nem hiàba rohantam haza.