Augusztus 21-28 - Az első hét Montessoroban

Az első munkanap előtti vasárnap főleg pihenéssel telt. Reggel szépen megreggeliztem, majd elmentem kitölteni a bejelentkezős papírt Giovanna kérésére. Mikor visszavittem neki az ő lakrészükbe, hogy befejezze az adminisztrációt, akkor megláttam, hogy Tommy cica ott fekszik az ágyon. De jó fej volt kivételesen, hagyta hogy megsimogassam (biztos mert a gazdi is ott volt, így tudta, hogy nem érheti baj :). 
Ebédre gombás rizottó volt elsőnek. Már itt szólnom kellett Pieronak, hogy ne szedjen annyit. Másodiknak a tonhalas-majonézes hús mellé csinált még rántott cukkinit. Érdekes volt, hogy a virágját is kirántják és megeszik. Az a jó az ilyen közös étkezésekben, hogy akármi is legyen a téma, mindig ott lyukadunk ki, hogy mit hogy mondanak a másik nyelven. Az uborkát pl. nem tudtam olaszul, ezért tartott vagy negyed óráig, mire Giovanna elmagyarázta. Talán azért nem értettem meg elsőre, mert a gyümölcsök kapcsán került szóba. Kiderült, hogy Tommynak van egy testvére, Jerry is.  A másik standard téma, hogy mennyit eszek és hogy mire haza megyek, meg fogok hízni. A rántott padlizsánból ugyanis csak 1 szeletet, a legkisebbet vettem ki, a húsból meg már nem is bírtam enni. Pedig az nagyon ízlett. Amikor meg Piero közölte, hogy desszert is van, úgy elkerekedett a szemem, hogy azt hitte nem szeretem, pedig azért néztem furcsán, mert már a kipukkadás szélén álltam. Egy helyi, neve nincs desszertet kaptam, ami kb. állagra és összetételére olyan, mint a tiramisu, piskóta és mascarpone az alapja, de nincs benne kávé. A tetejére pedig csoki és mogyoró darabkák vannak szórva. Párat kanalaztam, de abban maradtunk, hogy elrakják nekem a hűtőbe és megeszem később. Kaja után hajat mosni és sétálni szerettem volna, de annyira meleg volt, meg elálmosodtam, hogy egy kis újságolvasás után 4-ig aludtam egyet, majd lementem a desszertemért és felhoztam a szobába, közben míg eszegettem, blogot írtam. Vacsi előtt kiderült, hogy tehenek is vannak a közelben, de épp fejték őket, így nem tudtam közel menni hozzájuk. Vacsorára minestrone leves és sajt+szalámi volt. Minden nagyon ízlett, a végén még beszélgettünk mindenféléről Giovannával. Az este zenehallgatással, egy kis Grace klinika nézéssel telt el. Kíváncsian vártam a másnapot, hogy milyen lesz az ásatás!

Hétfő: első nap az ásatáson

Fél 9-re lett megbeszélve a reggeli, de mivel nem tudtam, hogy mikor jönnek a többiek és még össze is kellett pakolnom az ásatásos motyót, így már 7-kor felkeltem. Olvasgattam, elkészültem, néztem az ablakból, ahogy épp hajtják ki a legelőre a teheneket, majd 8 körül megérkezett az első leányzó. Reggeli után pedig érkeztek a kocsik, 9 körül már mindenki itt volt, bemutatkoztam én is, majd elindultunk felfele a vár  mellett lévő ásatáshoz. Fenn egy egykori kis iskola épületében vannak a cuccok, ott ebédelünk minden nap. Kb. 11-ig elment az idő azzal, hogy leszedtük a fóliát az ásatás felszínéről, majd az egyik főnökünk elmagyarázta mi micsoda… Ebből csak szavakat értettem, de közben a másik főnök próbált nekem angolul fordítani. Végül 11-kor megérkezet Prof. de Vingo is, már azt hittem nem is jön, hozott nekünk focacciát és körbevezetett, hogy részletesebben elmondja angolul a dolgokat. 

Ebédre hideg kaját kapunk: van panino, sonka, mozzarella, más sajtok, rizses saláta, sima sali, zöldségek, tonhal + a végén gyümölcs és kávé.  A hátralevő időben folytattuk amit elkezdtünk délelőtt. Viccesek a kis táblák, amiket ki kell helyezni a fotózáshoz, mindig eldőlnek, aztán kezdhetjük elölről a dolgot. Egy órával a vége előtt csúnya felhő kezdett közeledni az amúgy napsütéses időben. Eleinte csak csöpögött, majd láttuk, hogy pár száz méterrel odébb már szakad az eső, ami nagyon hamar odaért hozzánk. Igyekeztük menteni a menthetőt, de nem csak egy két perces zápor jött, így mindenki szétázott, kivéve engem, mert eszembe jutott, hogy a táskába van az esőkabátom. Amikor kicsit alábbhagyott, felmentünk az iskolához és vártunk, míg eláll, majd elindultunk lefele a faluba. 

Egy kis beszélgetés után elindult a fürdés, ami nem egyszerű, mert 10 emberre jut 3 fürdő, de szerencsére én mehettem elsőnek, mert a többiek még dumáltak. A vacsiig lévő időt a blogírás bepótlásával töltöttem és beszéltem Anyuval is telefonon, hogy minden rendben van. Vacsorára első fogásnak Rigatoni alla Napoletana-t kaptunk: ez húsgolyós, paradicsomszószos tészta, másodiknak pedig volt a kedvenc tonhalkrémes husim és egy rizses, hagymás, kolbászos omlettszerűség. Végül pedig desszertnek tiramisu. Na, az durva volt… Fotózni kellett volna a fejeket az első falat után. A piskótából ugyanis szinte folyt a rum. Annyira tömény volt (de finom), hogy alig bírtam megenni. Piero meg is kérdezte, hogy milyen, erre csak annyit tudtam kinyögni, hogy tele van alkohollal. A következő kérdés meg az volt, hogy ez a jobb, vagy a múltkori, mire mondtam hogy én szeretem így, amin csak nevetett. Az este beszólását azonban Giovannának köszönhetjük. Tudni kell, hogy hála Anyunak, ide is hoztam egy kb. 30 cm hosszú csípős kolbászt, mivel nem tudtam, hogy lesz a kaja. Ezen már az első nap nevetett Giovanna, mikor megkértem, hogy hadd rakjam be a hűtőbe. Most meg azt találta mondani, hogy „Elmesélhetném Dorina és a kolbász történetét”. Na, erre a fiúk hangos nevetésben törtek ki, én meg fogtam a vörösödő fejemet. Vacsi után a lányok egy része felment kártyázni, a többiek meg lenn maradtak cigizni és beszélgetni, én viszont felmentem a szobába, mert fáradt voltam és még szerettem volna kicsit olvasgatni.

Kedden kicsit csendesebb napunk volt: már dolgoztunk normálisan, maradtam ott, ahol előző nap, csak most a felszínt kellett megtisztítani. A nap végére jól el is fáradt a kezem.  Miután hazajöttünk, már majdnem a zuhany alatt voltunk, mikor szóltak, hogy megyünk megnézni valami folyót, amiből aztán nem lett semmi, de legalább találkoztam egy cicával, aki végre engedte magát megsimogatni. Giovannától szombatig kaptam kölcsön mobilnetet, amiről fél órát használhattam, de ebből kb. 15 perc elment az oldalak betöltésével, még az emailjeimet sem tudtam megnézni. Így a maradék kb. 10 percet elraktam péntekre, hátha akkor jobb lesz. Vacsira mindestrone levest, sertés sültet és babos köretet kaptunk, a desszert pedig csokiszósz volt tejszínhabbal.

Szerdán elkövetkezett az, amit nagyon nem akartam: rajzolás…Annalisával raktak párba, mert hogy ő jobban beszél angolul és a beomlott tegulákat kellett rajzolnunk. Na, hát ennél még a csontváz is egyszerűbb… Az elején csak mértem, de aztán a nap nagy részében én rajzoltam. Délután Prof. de Vingo kihozta kocsival az ásatásra azt a tanárnőt, akinél az óráim voltak Torinóban (a vacsinál kiderült, hogy 70 éves :O). És megkaptam az ígért könyveimet… Egyről tudtam, hogy megkapom örökbe, de a másik kettő az meglepetés volt. Viszont azt pont elfelejtette, amit kölcsönkértem a beadandóhoz…:S A nap felfedezése volt, mikor kiderült (azaz én tudtam, csak olasz barátainknak volt új), hogy a kaka meg a pipi mindkét nyelvben ugyanazt jelenti.

Miután hazajöttünk, kicsit beszélgettünk a ház előtt, majd elmentem fürdeni. A vacsora ravioli és palacsinta volt, csak az utóbbi nem édesen, mint ahogy általában nálunk eszik, hanem gombával, húsos raguval, illetve csípős babos szósszal volt töltve. Desszertnek gyümölcssalátát kaptunk. Ilyen finomat még nem ettem! A torinói menzás gyümisalátáról is ódákat zengtem otthon, de az ehhez képest tényleg „menzás” volt. Piero rakott bele szilvát, almát, barackot, kiwit, epret…Meg tudtam volna enni egy kondérral belőle!

Mivel éjjel a meleg miatt alig aludtam, ezért  csütörtök reggel elég nehéz volt felkelni. Ráadásul délig folytatnunk kellett a rajzolást, pedig azt ígérték, hogy ma más munkát kapunk. Mindketten nagyon untuk, főleg amikor a téglák a világért sem akartak ott lenni és úgy kinézni a rajzon, mint ahogy normálisan kinéznek. De az „okosok” szerint egész jó lett a rajz. Ha ők mondják…J Ebéd után újabb izgi olasz szót tanultam meg az emésztés végtermékével kapcsolatban, de ezt inkább nem írom le, mert nem akarom, hogy erről szóljon a blog. Akit érdekel, meg lehet személyesen kérdezni tőlem. XD

A nap hátralevő részében már nem kellett rajzolnunk, hanem mehettünk a felszínt takarítani. 35 fokban nem volt könnyű, de jól jött egy kis változatosság. Vacsorára burgonyaleves szerűséget kaptunk. Érdekes volt, hogy ebbe is szórnak parmezán sajtot (kb. mibe nem). A második pedig „gulyás” és héjában főtt krumpli volt. Pár napja, mikor Piero mondta, hogy gulyást fog csinálni, azt hittem, hogy viccel. De mikor behozta a lábast és belenéztem, az első mondatom az volt, hogy ez nem gulyás. Pieronak meg az, hogy „Hogyhogy nem az?”. Kinézetre és tartalomra ugyanis max. a marhahús volt a közös, mert úgy nézett ki, mint egy marhapörkölt. Végül is nem bántam, hogy nem igazi gulyás lett, mert azért annyira nem vagyok oda, ez viszont nagyon finom volt. Az édesség most valami kakaós cuccal töltött barack volt. 
Vacsi után elmentünk egy közeli kisvárosba, Busallába. Az út katasztrofálisra sikeredett, mert az elején az egyik olasz lány mobilján próbáltam netezni, de miután jöttek a kanyargós részek, olyan rosszul lettem, hogy csoda, hogy bennem maradt a vacsora. A város egyébként a sörgyáráról nevezetes, mi ennek a sörözőjébe ültünk be. Nem is akartam sokat inni, mert másnap meló+várt ránk a visszaút, de berúgni is nehéz lenne ott, ugyanis 2 dl sör 3 euroba kerül…Itt csatlakozott hozzánk két kisfőnökünk is. Hazafele az út már egy fokkal jobb volt, de azért jól esett a montessoroi friss levegő.

Pénteken végre megkaptam azt a könyvet, ami kell a langobardos beadandómhoz, így folytathatom a munkát. A Finale Ligureba tervezett kirándulásom is úgy néz ki, hogy összejön, mert Piero bevisz az állomáshoz és haza is hoz majd délután. Délelőtt angolul elmagyarázták nekem az itt használt stratigráfiai egységek dokumentálására használt lapokat. Nem mondom, hogy ki tudnám tölteni, de azért elég sokat megértettem belőle.

Ebédnél folytatódott a nyelvlecke, ezúttal Disney filmek címeit és szereplőit fordítottuk ált egymásnak. A Szépség és szörnyeteget le kellett, hogy írjam, mert mikor kimondtam, úgy  néztek rám, mint ha ufó lennék.

 Prof. de Vingo vendégeként meglátogatta az ásatást egy magyar származású nő is. Bemutatkoztunk egymásnak, majd angol-olasz-magyar mondatokkal váltottunk pár szót.

Miután hazaértünk, engem kivéve mindenki őrült pakolásba és fürdésbe kezdett, ugyanis senki sem maradt hétvégére. Furcsa is volt újra egyedül lenni a nagy házban. Vacsira a farfalle tésztához húsos ragut csinált Piero, a második töltött cukkini és saláta, a desszert pedig egy hideg, gesztenyés édesség volt. Kaja után csináltam két szendvicset a másnapi kirándulásra, kicsit néztem a helybeli gyerekek zenés-táncos előadását, majd visszavonultam blogot írni és olvasgatni.

Szombaton hajnali 5 körül, mikor még sötét volt, nagy dörgésre-villámlásra ébredtem, majd egyszer csak elkezdett szakadni az eső. Volt, hogy alább hagyott, volt, hogy újra elkezdte, mindenesetre innentől fogva nem tudtam elaludni, mert teljes pánikban voltam, hogy megszerveztem mindent és újra az időjárás miatt ugrik a tengerpart… A kölcsön mobilneten gyorsan megnéztem, hogy Finale Ligureba milyen időt mondanak, elvileg szikrázó napsütést írtak, így vissza feküdtem kicsit pihenni. Egy gyors kávé után indultunk is Pieroval az állomásra. Ekkor még olyan hideg volt, hogy hosszú nadrág és pulcsi kellett. Jó hamar kiértünk Isola del Cantonéba az állomásra. Genovába érve gyorsan megvettem minden jegyet aznapra. Odafele egy IC-re váltottam jegyet, mivel a normál vonatra több, mint 1 órát kellett volna várni, de nem volt olyan drága, mert már nem volt rá helyjegy. Kb. 50 perc alatt Finale Ligureba értünk, ahol először szétnéztem a városban, felmásztam az erődhöz, ami sajna nem volt nyitva, de onnan nagyon szép kilátás nyílt a tengerre, majd kerestem egy szabadstrandot, ahol leraktam a cuccomat és kezdetét vette a nagy napozás. Azért annyira nem volt nagy, mert csak 2,5 órát maradtam, de annyi elég is volt. Egyszer merészkedtem kicsit bentebb a vízben, akkor meg jött egy akkora hullám, hogy puff, Zsikét hátradöntötte…Mikor felálltam, akkor vettem csak észre, hogy elvitte a napszemüvegemet ... Úgy látszik nálam ez fogyóeszköz…

Miután megírtam pár képeslapot, elindultam a part menti sétányon visszafele. Boltba szerettem volna menni, de amit kinéztem az állomás mellett, az épp szieszta miatt zárva volt, másikhoz meg nem volt időm visszamenni. Szétnéztem még a közeli boltokban, hátha van normális napszemüveg, de azt sem találtam. Megpróbáltam visszaváltani a múltkori éjszakai vonatos jegyemet, mert hogy sokat késett, de közölték velem, hogy csak 20 nap után lehet… Jó hogy mediterrán ország, meg nyár van, de azért ennyire meg ne erőltessék már magukat…

Genovában fél órám volt, hogy gyorsan keressek egy szupermarketet, de csak így kisboltot találtam a közelben. Isola del Cantoneban már várt Piero, hogy hazavigyen Montessoroba. Vacsoráig kimostam a fürdőruhát, törölközőt, mert mindenből csak potyogott a homok és a só. Vacsira pizzát kaptam, aminek nem volt paradicsomos alapja, hanem csak oliva olajos, feltétnek pedig mozzarella, koktélparadicsom, hal, oliva- és kapribogyó, valamint gomba, + csak nekem egy kis magyar kolbász volt rajta, a desszert pedig az a barackos édesség volt, amit már egyszer kaptunk a héten.

Vasárnap pihenni és tanulni szerettem volna, de ebből nem lett semmi. Az egész nap elment a Prof. de Vingotól kapott könyv fotózásával …. Ebédre ráadásul vendégek is jöttek, Piero 87 éves anyukája, aki úgy pörgött, mint sokan 20 évvel korábban sem. A menü tele volt tengeri herkenytűs cuccokkal, de a rákos tészta helyett és pestosat kaptam, kagylót meg szimplán nem ettem, akármennyire is szerették volna, hogy megkóstoljam. Mellettem ült egy 10 év körüli kissrác, aki bezzeg úgy tömte magába, hogy bőven elég volt azt néznem és nem undorodó arcot vágnom ...

Vacsira választhattam, hogy mit kérek, de nem akartam, hogy  miattam nagy főzés legyen, így sült krumplit kértem, mert amúgy is hiányzott az íze. A végén még csipegettem egy kis sajtot, mert sok nem fért belém, amin persze csak nevettek. Az este azzal telt, hogy befejeztem a Harry Potter filmet, amit még vacsi előtt elkezdtem és ellenőriztem a fotózott oldalakat, majd hamar lefeküdtem aludni.

Augusztus 18-20 - Megint úton…

Csütörtökön, az indulás napján természetesen nem sikerült mindent elintéznem, amit szerettem volna. Először is…még mikor hazajöttem Torinóból, írni akartam egy blogbejegyzést arról, hogy milyen itthon 5 hónap után. De mire behoztam az elmaradást és eljutottam volna odáig, már indulnom kellett. 

Tehát ez a nap elég zsúfoltra sikeredett, mert le kellett mindenféle anyagot mentenem a netről a beadandókhoz, mivel Montessoroban meg kell írnom mindent, hogy mire hazaérek, „csak” a tanulnivaló maradjon. Egy 30 fő állandó lakosú falutól meg nem várhatok el netkávézót…szűkös idők lesznek Facebook nélkül,  de majd kibírom valahogy. Rohamosan közeledett az indulás időpontja, és még ki akartam írni a vonatmenetrendet, Vodafone boltot is akartam nézni Firenzében, hogy feltöltessem a mobilomat…de ezek már nem fértek bele. A technika is összeesküdött ellenem, a gép nem akarta azt csinálni, amit akartam, a nyomtatóból kifogyott a patron, így térképet sem tudtam nyomtatni. Ja, azt majdnem elfelejtettem, hogy másnap estére, amikor egy éjszakai vonattal Firenzéből Genovába szerettem volna menni, nem tudtam jegyet foglalni, így úgy vágtam neki az útnak, hogy nem tudtam hol töltöm a következő éjszakát és hogy várnak e majd az állomáson, hogy elvigyenek a szállásomra. Csak az volt biztos, hogy 19-én reggel megérkezek Velencébe…

Az út egész jól telt, normális volt a társaság körülöttem, a cuccomat sem szedették le a vámosok és meg egy kicsit tudtam is aludni. Sőt, éjfél tájt egy smst is kaptam Paolo de Vingotól, hogy vár majd Isola del Cantonéban az állomáson.  Miután 7 körül megérkeztem Mestrébe, sprinteltem a jegyautomtákhoz, hogy lefoglaljam a jegyet az éjszakai IC-re és a fél óra múlva Firenzébe induló Eurostarra. Szerencsére mindegyikre kaptam jegyet! Még otthon, mikor megvettem a jegyet Velencéig, sokat vaciláltam, hogy egyenest menjek az ásatás helyszínére, vagy be kéne iktatni még egy kis városnézést is. Aztán egyszer csak megtaláltam azt az éjszakai vonatot, ami hajnali fél 1 után indul Firenzéből Pisába. Ott egy 1,5 órás várakozás után, 3,28-kor jön a következő, amivel meg hajnali 6-ra Genovában vagyok, onnan pedig miután beadtam a bőröndöt a csomagmegőrzőbe, mentem volna tovább Finale Ligureba, a tengerparta… A kulcs a volna szó, mert hála a Trenitaliának, nem igazán így sikerültek a dolgok….

Tehát...a vonatút Velencéből Firenzébe szuper volt. A leggyorsabb Eurostarral mentem, hogy legyen időm megnézni a várost. Mindig ilyennel közlekedni drága lenne, de most az egyszer belefért a dolog. Vonatmániásoknak amúgy is kötelező kipróbálni. Firenzében fél óra elment azzal, hogy átpakolásszam a cuccaimat és beadjam a megőrzőbe. l 10 után indultam el várost nézni. 

 Még jó, hogy áldoztam egy kicsit többet a gyorsabb vonatért, mer különben alig láttam volna valamit a városból. Olyan minden Firenzében, mint Rómában és Velencében, csak reneszánsz stílusban: millió turista van,  mindenért sorba kell állni és fizetni…A dómba való bejutáshoz pl. 40 percet  álltam sorba…Belülről nem különösebben szép, de a kupolában található Vasari Az utolsó ítélet c. freskója, amit érdemes megnézni. 

A kupolába és a harangtoronyba egyébként fel lehet menni, de ez újabb sorban állást és eurókat jelentett volna, így kihagytam. Kívülről egyébként nagyon szép a dóm, a harangtorony és a keresztelőkápolna. A kedvenceim közé tartoznak. Innen egy másik templom, a Santa Croce volt a cél, közben még beugrottam egy harmadik templomba, ahol  kivételesen nem kellett fizetni, és megnéztem a Firenze másik nevezetességének, a Palazzo Vecchionak azt a részét, ahova szabadon be lehetett menni. A dómhoz hasonlóan a Santa Crocenak is 3 féle színű márványból alakították ki a homlokzatát, így ez is nagyon szép, bár kevésbé díszes. Belül egyszerű, de amiért érdemes ellátogatni ide, az  Michelangelo, Machiavelli és Galilei sírja. 

Az Arno folyó túlpartján indultam vissza a Ponte Vecchio fele. A hídon áthaladva olyan, mintha nem is hídon lennénk, mert tele van ékszerüzletekkel, mint egy normális utca. Az eredeti tervben még a közelben található gyönyörű park, a Giardino di Bobboli is szerepelt, de ha azt is útba ejtem, akkor Siena ugrik, azt meg nem akartam. Így innen már az állomás fele indultam, mert még egy másik templomot, a Santa Maria Novellát meg szerettem volna nézni, csak reggel még nem volt nyitva. 

Itt újabb sorban állás és várakozás következett fogalmam sincs, hogy miért, egy jó ideig ugyanis nem engedték be az embereket… Fizetni kellett, ráadásul benn nem lehetett fotózni, de engem nem tartott vissza a tiltás, csináltam pár képet. Az állomás közelében lévő erőd sem fért bele, de legalább volt időm megvenni normálisan a jegyet, sőt még meleg kaját is szereztem az állomáson egész normális áron.

Sienába menet megettem az ebédet, pihentem egy kicsit. A belvárosba busszal mentem, mivel messze van az állomástól, bár itt is elment jó sok idő, mert egy angolul beszélő pár megesküdött arra, hogy a busz kb. 10 perc várakozás után megy majd tovább, de e helyett visszafordult… Végül könnyen odataláltam a dómhoz, de a távolságok nagyobbak voltak, mint gondoltam, ezért itt sem fért bele minden, amit akartam. A sienai dóm a milánóihoz és az orvietóihoz hasonlóan az egyik leggyönyörűbb, amit valaha láttam, nem csak kívül, de belül is. 

Ahány szögből csak lehetett, csináltam fényképet, nem is keveset. 10 euroért lehetett volna venni egy kombinált jegyet, ami a dóm mellett a keresztelőkápolnára, a múzeumra és a kilátóra is érvényes, de időben nem fért sajnos bele , pedig a kilátóból, ahogy képen láttam, nagyon szépen be lehet látni a környéket. A dóm után a Campot néztem meg, ez Siena úgymond fő tere, itt rendezik minden évben a Palio nevű lóversenyt. Körbesétáltam, majd úgy döntöttem, hogy hamarabb elindulok az állomásra, mert fájt a lábam és szerettem volna pár dolgot még venni a szupermarketben. Végül olyan gyors voltam, hogy elértem a korábbi vonatot. Jó, hogy hamarabb visszaértem Firenzébe, mert ha az utolsó vonattal jövök, és az  csomagmegőrző és ott ragadok éjszakára…Így még arra is volt időm, hogy elsétáljak a dómig és csináljak egy-két éjszakai fotót.

0,38-kor indult a vonat Pisába, itt már próbáltam pihenni, de nem sokat sikerült.  Miután megérkeztem és fel akartam vonszolni a cuccot a lépcsőn, két lány odajött hozzám, hogy segítsenek. Miután felértünk, beszélgettünk kicsit: kiderült, hogy mexikóiak és már egy hónapja járják Európát vonattal, ráadásul ugyanazzal a vonattal mennek tovább, amivel én Genovába, így hozzájuk csapódtam. Egy padra telepedtünk le, az idő is egész gyorsan telt. Mikor már kezdtem örülni, hogy csak fél óra van a vonat érkezéséig, akkor jött a sokk… Egyszer csak kiírták a táblára, hogy a mi vonatunk 1 óra 55 percet késik…Grr…Már az elmúlt fél év alatt is többet szívtam a Trenitalia miatt, mint otthon a Mávval  eddig, de ez nagyon rosszul esett…Fogtunk magunkat és kerestünk egy kényelmesebb helyet a pihenésre=a liftnek nekidőlve, mint a csövesek próbáltunk valahogy pihenni…A késés ideje közben folyamatosan változott, volt amikor 2 óra 30 percet írtak ki. ¾ 6 körül jött egy vonat, ami Genovát érintve Milánó fele ment. A lányok ezzel elmentek, de  mivel a kalauz még vagy 10 eurot fizettetni akart velem,  inkább vártam. Mivel ekkor még nem voltak nyitva a pénztárak, így nem tudtam kicseréltetni a jegyemet, újabbért meg nem akartam fizetni…  Igazán lehetett volna jó fej és elnézhette volna, hogy nem pont erre van jegyem… Végül pár perc múlva megérkezett az én vonatom is, de hamar kiderült, hogy mi volt a késés oka: valamelyik kocsival gond volt, így nem elég, hogy volt a két órás késés, még helyem sem volt…Ezért izgultam x napig otthon… Nem volt elég az éjszakai szívás, és hogy a két éjszaka alatt 2-3 órát aludtam csak, a késés és hogy csak 8-ra értem Genovába, azt jelentette, hogy a tengerpart, ami múltkor a szakadó eső miatt nem jött össze, most a Trenitalia miatt ugrott…  Így maradtam Genovában és megnéztem nappal is normálisan a belvárost, bár leginkább az akvárium érdekelt. 

Erről csak annyi tudtam, hogy nagyon jó és nagyon drága, de már kellett valami, ami feldobja a kedvemet, így bementem. Több részlegből áll, az egészre 39 euro a beugró, de úgy sem lett volna mindenre időm, meg nem is érdekelt mind, így csak az akváriumra váltottam jegyet, így „megúsztam” 18 euróból. Ha jól emlékszem otthon a Tropicaiumba 2000 fölött van a belépő, de ez arányaiban megérte a 18 eurót. Az, hogy szuper az egész, nem jó kifejezés!

Van itt millió hal a világ minden tájáról + rája simogató, cápák, medúzák, gyíkok, teknősök, pingvinek (akik marha jó fejek, páran azzal szórakoztak, hogy felmásztak a sziklájukra, fejest ugrottak a vízbe, kimásztak és mindezt kezdték előröl…)stb. De a legnagyobb meglepetést a delfinek okozták! Nem gondoltam volna, hogy a közeljövőben láthatok delfint! Itt időztem a legtöbbet, mert annyira édesek. Szinte mosolyognak és úgy úszkálnak össze-vissza! Maradtam volna még tovább, de 1 körül már el kellett indulnom visszafele, mert még egy boltba is be akartam ugrani, hogy otthonra bevásároljak, mert visszafele esélyes, hogy nem lesz időm. A bevásárlás annyira jól sikerült, hogy az addig elviselhetően nehéz bőröndöm annyira nehéz lett, hogy mikor Isola del Cantonéban Prof. de Vingo berakta a kocsiba, meg is kaptam, hogy mit cipelek. Pedig szerintem még csak 30 kiló sem volt! :)

Kocsival hamar Montessoroba értünk, közben elmesélte nagyjából, amit tudnom kell az ásatásról. A szállás tulajdonosai, Giovanna és Piero már vártak. Szerencsére Giovanna beszél angolul, így mégsem ülök olyan kukán majd az asztalnál, mintha mindent olaszul kéne elmondanom. Gyorsan ismertette a dolgokat, majd visszavonultam kicsit pakolászni és pihenni. 8-kor Piero, a ház szakácsa igaz olasz szokásokhoz illő, több fogásos vacsorával várt. Előétel: sárgadinnye sonkával és kecskesajt petrezselymes, pepperónis olivaolajjal leöntve, majd jött a marhaszelet tonhalas majonézzel és capribogyóval a tetején. A főétel pedig currys csirke és rizs volt. Itt már közöltem, hogy egy akkora csirkecombot nem tudok megenni, így megkértem, hogy vágják el nekem. Ezzel kezdetét vette az étkezési szokásaim (értsd. fele annyit eszek egyszerre, mint egy normális ember) kifigurázása. De ez itt jó értelemben értendő, mert már én is csak röhögök rajta, mikor mondják, hogy mi az a szó, amit meg kell jegyeznem: „basta”, vagyis elég! Vacsi után  aztán hamar visszavonultam, mert annyira fáradt voltam két nap kvázi nem alvás után.

Július 15-16 - Velence, majd irány Budapest

Furcsa volt felkelni reggel: 1 évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy összejön ez az egész Erasmus dolog, ezen a reggelen viszont nem hittem el, hogy vége és ott kell hagynom Torinót. Bepakoltam még a maradék cuccomat, lehúztam az ágyneműt, aztán kicsit még ültem a szobában az ágyon. Még jó, hogy itt jött rám a pityergés és nem a portán, mert az ciki lett volna.

8 előtt nem sokkal elkezdtem lehordani a cuccokat a portára. A nagyobb bőröndömet látva Laurának és az épp ott lévő egyik takarítónőnek, Giovannának elkerekedett a szeme. A második kör kicsit macerás volt, mert nem akart jönni a lift, aztán jól meg is ütötte a kezemet mikor kicsit korán akart becsukódni. Búcsúzásként csak annyit mondtam, hogy szerettem a koliban lakni, mire mindketten elmosolyodtak. Laura segített levinni a cuccomat a koli elé, de aztán rám várt a nagy feladat, hogy elcipeljem a buszmegállóig. 

Nem volt egyszerű! Amikor át kellett menni 1-1 kereszteződésen, azt például csak úgy tudtam megoldani, hogy először átvittem az egyik bőröndöt, aztán visszamentem a másikért. A megállóba érve leszólítottam egy pasit, hogy tudna e segíteni felrakni az egyik bőröndöt a buszra. Rendes volt, mert a leszállásnál is segített. Mire felértem a vágányokhoz, az 1 órának tűnt. Szorított az idő, de végül elértem a vonatot. Egy állapotos nővel szemben ültem le, aki  nem tudta felrakni a bőröndjét, így legalább én is odarakhattam az ülésre az enyémet. Persze az úton jött egy nagyon tudálékos és törékeny nőci, aki minden áron be akarta nekem beszélni, hogy fel tudjuk rakni a bőröndjeimet...Ha-ha-ha, mert ő még nem emelte meg...!!! Csak akkor hagyta abba a szövegelést, mikor végre elaludt. Jellemzően csak engem piszkált, az állapotos nőt gondolom nem volt képe, de én meg látványosan nem foglalkoztam vele. 

Milánóban az átszállásra volt vagy fél órám, de 10 perc volt ebből  az, mire átvittem a másik vonathoz a cuccot. Azon meg már alig volt hely, így a nagyobbik bőröndöt nem is tudtam az ülésekhez bevinni. Velencéig katasztrófa volt az út...Hajnali 5-kor, amikor kint is hideg van, bezzeg mindig nyomták a légkondit, de most, 35 fokban nem működött... Így mire oda értünk, már nagyon kész voltam...Nagy nehezen elhúztam a bőröndöket a csomagmegőrzőig, ahol kénytelen voltam mind a kettőt kipakolni, mire megtaláltam a második hátizsákomat. Azért volt rá szükség, mert bár a két bőröndbe+a hátizsákba befért minden, de így a zsák annyira nehéz lett, hogy nem bírtam volna egész délután cipelni, ezért átraktam abba a laptop kivételével a nehéz dolgokat és így 3 csomagot adtam be.

Az állomásról kiérve először vettem egy jégkását, mert már nagyon kellet valami hideg. Most jóval több időm volt, mint legutóbb, két dolgot mindenképp meg szerettem volna nézni: a Santa Maria della Salute nevű templomot és végre fel akartam menni a Szent Márk téren lévő harangtoronyba.

Egy sematikus térképem volt csupán, így miután belőttem a templomhoz az irányt, csak mentem amerre jónak láttam. Útközben ebédre (4 óra körül lehetett) vettem egy tortilla szerű szendvicset, amit egy hídra leülve ettem meg. Ekkor jött egy csapat gondola, az egyiken egy nagyon jó hangú férfi énekelt a turistáknak olasz számokat (Video Facebookon!). Én is el tudnék viselni egyszer egy gondolázást! :)

A templom kívülről nagyon szép, ezért is szerettem volna megnézni, belülről viszont nem volt különösebben látványos. Legalább innen szép kilátás nyílt a Dózse-palotára és a harangtoronyra! Vaporettoval innen csak 1 állomás a Szent Márk tér, de nem akartam még erre is költeni, így gyalog folytattam az utat.

A Canal Grandén egy fa híd van a közelben, ezen átmenve kb. fél óra alatt, a táblákat követve el is értem a Szent Márk térre. Mivel fogalmam sem volt, hogy meddig van nyitva a harangtorony, így kicsit aggódtam, hogy fel tudok e menni, de nyitva volt és még sorba sem kellett állnom. Kifizettem a belépőt, a következő lifttel már mehettem is fel.

Fentről egész Velencét be lehet látni, gyönyörű a kilátás! Egyszer jött egy akkora hajó, ami simán kitakarta a velencei kis házakat. Maradtam volna még szívesen, csak időközben akkora szél lett, hogy már nagyon fáztam. Míg vártam a liftre, egyszer csak elkezdtek harangozni. Elkelt volna egy pár füldugó, akkora hangjuk volt a fejem fölött lévő harangoknak!

A Szent Márk Bazilikával már nem volt ekkora szerencsém, talán csak akkor találtam volna nyitva, ha az állomásról egyenest ide jövök.  A téren épp egy fúvós zenekar koncertje ment, akik nagyon szép számokat játszottak, például az egyik kedvencemet, a Nabuccoból a Va Pensiero-t. Ha már a Veronai Arénában az opera nézés csak egy álom maradt, ez viszont bőven kárpótolt érte!!! Kicsit mászkáltam még, megint belefutottam egy esküvői fotózásba, aztán szépen lassan elindultam az állomás fele. Útközben bementem egy kis boltba, ahol vettem vacsorának és reggelinek valót. Arra akartam visszamenni, amelyiken áprilisban jöttem az állomás felől, de egy ponton két fele is lehetett az állomás irányába menni, és mint utóbb kiderült, a "másik" utat választottam. Az állomás közelében beugrottam még egy boltba ajándékokat venni, de így is sikerült 1 órával hamarabb kiérni. 

Kiváltottam a bőröndjeimet és utoljára elcipeltem a vonathoz. Ott  találkoztam két magyar lánnyal, akikkel kölcsönösen segítettünk a másiknak felpakolni a vonatra a cuccokat. Idővel látszott, hogy sokan lesznek, ezért megkértem két! srácot is, hogy segítsenek felrakni a nagyobbik bőröndömet. Nehezen, de hármunknak sikerült! Még Olaszországban csatlakozott hozzánk egy magyar gimis srác, így négyesben egész jól elvoltunk. Azt hittem, hogy nincs olyan ember, akinek több cucca lehet, mint nekem volt, de jött egy magyar család, akik vagy fél órán keresztül hordták befele az óriási bőröndjeiket és jó bunkó stílusban zavarták el azokat a szegény embereket, akik az ő helyükre merészeltek leülni...

Az éjszakai út sokkal nyugodtabban telt, mint legutóbb. A határokon nem volt annyi ellenőrzés, így kicsit aludni is tudtam, bár a sarkköri éghajlatot megint sikerült elővarázsolni a vonaton, de most legalább volt pokrócom.

Furcsa volt, mikor Magyarországra éltünk. Eddig sajnáltam, hogy ott kellett hagynom Torinót, de most már azt vártam, hogy mikor érünk végre Budapestre. Végül kicsit késtünk, de amikor leszálltam a Keletiben és megöleltem Anyát, az nagyon jó érzés volt!

Cicus ez alkalommal is meglepett fejet vágott, de a szuvenírként hozott kaját már követelte, mikor meglátta a kezemben. Míg sült a cigánypecsenyének való, lemértük a bőröndjeimet: az összsúly 72 kg volt (ez 1,6 Zsike) !!! Ebből csak a nagy bőröndöm 44 kg! Kétszer is lemértem, mert nem hittem el, amit a mérleg mutatott.

De a lényeg, hogy hazaértem és 2,5 hónap után újra a saját ágyamban aludhattam!

Július 14 - Az utolsó nap Torinóban

Reggel nem aludtam sokáig, mivel még sok cuccot kellett bepakolni és a szobát is ki akartam  takarítani az ellenőrzés előtt. Mikor a folyosókon mászkáltam, láttam, hogy Matteo otthon van, így bekopogtam hozzá, hogy elbúcsúzzak tőle. Megköszöntem neki a sok segítséget, aztán beszélgettünk kicsit arról, hogy jövő félévben meg ő utazik el, nem is akárhova, Amerikába megy tanulni. Nagyon rendes volt, jó utat kívánt másnapra, sőt puszit is kaptam. :) Ő biztosan hiányozni fog, hiszen egy mindig vidám és segítőkész emberként ismertem meg!

Miután nagyjából rendbe raktam a  szobát elmentem az Infopointba a papírjaimért, mindent normálisan kitöltöttek szerencsére. 

Ebéd után megbeszéltük Laurával, a portás nővel, hogy 5-kor jön ellenőrizni a szobát, így addig elmentem sétálni egyet a városba. 

Végre nyitva volt a Piazza Castellon lévő Basilica di San Lorenzo nevű, a Palazzo Realehoz tartozó templom. A belül a szokásos túldíszítettség jellemzi, de a kupolája volt az, ami igazán megfogott. Míg egy idős nő oda nem jött hozzám és nem magyarázta el, hogy a kupola ablakai 8 arcot mintáznak, addig fel sem tűnt, de aztán már én is láttam az arcokat. 

Innen a Museo di Antichitához, a kedvenc "macskás helyemhez" mentem, természetesen nem üres kézzel, vittem egy kis kaját a cicusoknak. A mostani csapat sem volt valami barátságos, gyanúsan kémleltek még a kaja ellenére is, de legalább az egyik cicc az én macskám szakasztott kiskori mása volt. Kicsit még mászkáltam a városban egy konkrét templomot keresve, de végül nem találtam meg, mert indulnom kellett haza. 

Laura már várt a portán, két perc alatt le is rendeztük a leltározást a szobában, természetesen minden rendben volt, így átmentem a koli másik részlegébe, hogy visszakapjam a kauciómat. Az ottani portán kicsit várnom kellett, közben jött két srác, hogy jégkrémet vegyenek az automatából. Ez nem fair, hogy nekik volt jégkém automatájuk, nekünk nem. :(  Facebookon már kiírtam azt a mókás párbeszédet, ami elhangzott köztünk, de azért itt is beszámolok róla. Az egyikük nagyon kinézett magának, megpróbált mindent, hogy beszélgessünk, de valahogy állandóan beégett. A párbeszéd:

-Srác: Sziaaa!Kérsz egy fagyit? Üdítőt?

-Zsike: Köszönöm nem!

-Portás: Nem olasz!

-Srác: Honnan jöttél?

-Zsike: Magyarországról! 

-Srác: Az Európában van?

Erre aztán tényleg nem tudtam mit mondani...Azt még megértem, ha egy egyiptomi nem tudja, hogy hol van Magyarország, de hogy egy olasz egyetemista...ciki! Végül csak bejutottam a gazdaságis nőhöz, és visszakaptam egyben a kauciómat. Rögtön mentem is az állomásra, hogy megvegyem Velencébe a jegyemet. A pénztárnál megint nagy sor volt, így automatánál vettem meg. Ahogy végeztem, elkapott egy olasz-ausztrál idősebbekből álló csoport, hogy segítsek nekik jegyet venni, mert nem értenek az automatákhoz. Vicces volt, ahogy egyik felükkel olaszul, a másikkal meg angolul beszélgettem.

Az állomásról még elsétáltam a közeli II.Viktor Emánuel emlékműhöz, hogy lefotózzam, aztán hazabuszoztam. A búcsúvacsora nem igazán sikerült jól a menzán, mert nem volt jó a kaja. Az esti msnezés előtt még lesétáltam a közeli Piazza Vittorio Venetora, hogy elbúcsúzzak a kedvenc a kedvenc helyeimtől és a Pó-tól.

A hazaút normál esetben 3-4 perc, de most nem siettem, nem volt sok kedvem otthagyni a teret. Hasonló szomorkás hangulatom volt, mint mikor álltam Savonában a tengerparton a zuhogó esőben és csak bámultam a tengert... Este már nem volt sok dolgom, mégis jó későn, 2-3 körül feküdtem le. Tudtam volna aludni, csak nem akartam, mert akkor hamarabb jön el a reggel és az indulás időpontja...

Július 13 - Savona

Reggel 5,20-kor szépen felkeltem, és gyanútlanul bekapcsoltam a gépet, hogy megnézzek pár dolgot. Az időjárás jelentésnél aztán néztem egy nagyot: előző este óta "csöppet" megváltoztatták az adatokat, a napsütés és meleg helyett hűvös, esős időt jósoltak Savona környékére. Így átöltöztem, hogy ne fagyjak meg, aztán elindultam az állomásra a 6,20-as vonathoz.

Az út pocsék volt: valamiért nem éreztem jól magam, így rádőltem a mellettem lévő székre, hogy pihenjek, de kénytelen voltam felkelni, mert jött egy kis család és mellém ültették be a kisgyereket (másol is volt hely...), aki sem nyugton, sem csöndben nem akart maradni, végül a saját babakocsijában aludt el, persze akkor már majdnem Savonába ért a vonat. Az úton végig borult volt az ég, néhol csöpögött, de azért reménykedtem, hiszen a Cinque Terrés kirándulás is így indult, bár esni akkor nem esett.

Savonába érve a helyzet semmit sem változott, meleg volt, de borult az ég, ittam egy kávét, hogy felébredjek, majd elindultam a belváros felé.

Az állomástól viszonylag egyszerűen letaláltam a tengerpartra, közben vettem egy sajtos focacciát. Az erődbe  (Fortezza del Priamar néven fut) ingyen be lehetett menni, de az itt található Régészeti Múzeum nyitására kicsit várnom kellett, addig körbejártam belül is az erődöt. A belépő nem volt sok, 2,5 Euro, de a kiállítás sem volt különösebben látványos. Két teremben meghagyták a feltárt felszínt, volt pár tárló főleg középkori kerámiával, de akadt pár római mozaik és terra sigillata is. Kifele vettem észre, hogy a bejáratnál épp ment az ásatás, ott söprögetett néhány diák. :)

Míg az erőd tetején sétáltam, kisütött a nap, így kezdtem örülni, hogy mégis lesz értelme átmenni Finale Ligureba, de mire kijöttem,  újra beborult és elkezdett esni az eső...Elsétáltam a kikötőig, ahol elállt, de nem sokkal később már annyira zuhogott, hogy kénytelen voltam felvenni az esőkabátomat. Ekkor már nyilvánvalóvá vált, hogy nem lesz ma tengerpartozás, nem vonatozok át egyik közeli kisvárosba sem, hanem egy gyors városnézés után inkább hazamegyek egy korábbi vonattal.

 Ezen a képen látszik, hogy mennyire reménytelen volt a helyzet, pont arra fele volt a legszürkébb az ég, amerre én mentem volna...Itt azért mégis lementem a tengerpartra, elég mókás jelenség lehettem esőkabátban fényképezőgéppel... A hangulatom is volt már jobb, csak az járt a fejemben, hogy ez volt az utolsó kirándulás, és már ennek is vége, 2 nap, és haza kell mennem... :.( Mire visszaértem az állomásra, a cipőm is annyira beázott, hogy kénytelen voltam átvenni a papucsomat. A jegy megvételét is az utolsó pillanatig halogattam, hátha valahol kitisztul az ég és mégsem kell haza mennem Torinóba, de nem így lett.

Persze az út felénél már sütött a nap, de Torinóban újra rossz idő volt, s csak estefele lett jó idő.  De legalább volt időm pakolni, már csak azokat a ruhákat hagytam kívül, amik a következő két napban kellettek. Estére kiderült, hogy jól sejtettem, nem fogok beférni normálisan a bőröndökbe, de ez csak az egyik baj volt. A másik, hogy alig bírtam a két bőröndöt együtt húzni. Elmentem megkeresni Andreát, hátha segít pénteken kivinni a cuccot az állomásra, de nem volt a koliban, így végül Facebookon írtam neki, aztán lefeküdtem aludni.

Július 12 - Torinó: városnézés, Eataly

A délelőttöt két szóban leírhatom: alvás és evés. Mást nem nagyon csináltam, de ezekre már nagyon szükségem volt. Délután aztán elkezdtem pakolgatni: a ruháim már egy ideje csoportosítva voltak a szekrényben, de ezeket még nem pakoltam be, viszont a jegyzeteket, hálózsákot és pár olyan dolgot, amiről tudtam, hogy nem fog kelleni, azokat beraktam. Idáig azt hittem, hogy bele fogok férni a bőröndökbe, de mivel  máris tele lett a nagy bőröndöm fele (az új, Olaszországban vett kicsi már pár hete megtelt :), elkezdtem aggódni, hogy mi lesz.

5 után aztán elmentem kicsit sétálni. Korábban a buszról láttam pár templomot, amit eddig még nem néztem meg, így most ezekhez mentem el. Sajnos csak kettőbe tudtam bemenni, de ez már meg sem lepett...itt valahogy nem tudok kiigazodni a templomok nyitvatartásán. Aztán a vasútállomástól elmetróztam az egyik végállomásig (még mindig imádom a torinói metrót), ahol az Eataly nevű áruház volt a cél.

Itt tipikus olasz élelmiszereket lehet kapni nem túl olcsón. Nekem nem is a vásárlás volt a cél, úgy sem fért még az a kaja sem be, amit eddig megvettem és megmaradt, inkább csak szétnézni jöttem ki. De ha hozzám vágtak volna egy 100 Eurost és egy újabb bőröndöt, valamint biztosította volna valaki a fuvart pénteken az állomásra, akkor szívesen bevásároltam volna tésztákból, sajtokból és édességből. Magamnak csak egy üveg vizet vettem a másnapi kirándulásra, és egy kis üveg sört, mivel még nem ittam olasz sört egyáltalán. Este meg is ittam, nem vagyok egy nagy sörös, de ez annyira ízlett, hogy fájt a szívem azért, hogy nem tudok haza is vinni.

Lefekvés előtt még kiírtam a vonatokat és bepakoltam a másnapi tengerpartos kirándulásra.

Július 11 - Aosta

Reggel 8 körül keltem fel, hogy megnézzem a vonat menetrendet, majd reggeli után előkerestem a librettomat és elmentem az Infopointba leadni. Mondták, hogy csütörtökön jöhetek is az Erasmusos papírjaimért. Egy 11,30-as vonatot néztem ki, elvileg lett volna időm főzni gyorsan egy kis tésztát, de mikor hazaértem, épp takarították a konyhát, így megint elmaradt a meleg kaja. Ezt vártam a hétfőben nagyon, 4 nap McDonalds és croissant után jól esett volna a menzás kaja, de még főzni sem tudtam... Így végül csak két croissanttal indultam útnak.

Egy helyen át kellett szállnom, ott az állomáson gyorsan vettem egy kis csomag chipset, mert éhes voltam és fogalmam sem volt, hogy később hol és mikor tudok majd bármit is venni.  Aosta olyan volt, amilyet a képek alapján elképzeltem: szép nagy hegyek ölelik körbe (némelyik csúcsa még így a nyár közepén is havas), tele van tipikus alpesi házakkal és római emlékekkel. 

Végül annyira éhes voltam, hogy beültem egy kis vendéglőbe és ettem egy tál  finom carbonara spagettit. Ebéd után megnéztem a római színházat és a környékét. Szerencsére ez hétfőn is nyitva volt, ráadásul fizetni sem kellett és még egy kis prospektust is kaptam.

Ezután egy fagyi társaságában körbejártam a belvárost, útba ejtve a többi római emléket (Augustus diadalíve, római híd és fórum, kriptoportikusz) és a városra oly jellemző tornyok, kis erődök többségét.

A kriptoportikuszt már épp az állomásra menet találtam meg, így nem értem el azt a vonatot, amivel simán belefért volna, hogy Pont-Saint-Martinban megkeressem a római hidat. A jegyvétel miatt még a következő vonatot is majdnem lekéstem. Direkt automatából akartam jegyet venni, mert a pénztárnál sor állt, de az automata nem tudott visszaadni, így kénytelen voltam kivárni a sort...

Pont-Saint-Martinba leszálltam, de a központ kicsit távolabb volt, meg azt sem tudtam pontosan, hogy hol van a híd, így csináltam néhány képet, aztán eljöttem egy korábbi vonattal, hogy még normális időben hazaérjek. Chivassoig ingyen utaztam, mert Pont-Saint-Martinban nem volt pénztár és a kalauz sem ért el hozzám. Ott aztán megvolt a rohanás, mert kicsit késtünk és láttam, hogy jön egy korábbi vonat, ami ráadásul Torinó főpályaudvaráig közlekedik. Így először rohantam a pénztárhoz jegyet venni és vissza, majd kiderült, hogy a vágányoknál nincs jegy érvényesítő automata, így visszafutottam megint a pénztárakhoz. Ha nem késik 10 percet a vonat, akkor el sem érem. 8 körül értem haza, a menza még nyitva volt, ezért végre jól bevacsoráztam. Este kicsit beszéltünk Anyuval, msnen, hiszen az elmúlt 5 napban ezt nem nagyon jött össze, aztán egy gyors zuhany után már tényleg úgy feküdtem le, hogy  lesz időm kialudni magamat.
Kicsit rohanósra sikerült a nap a miatt, hogy csak fél 12-kor tudtam indulni, jó lett volna még pár dolgot megnézni, de legalább az idő szép volt.