Augusztus 21-28 - Az első hét Montessoroban

Az első munkanap előtti vasárnap főleg pihenéssel telt. Reggel szépen megreggeliztem, majd elmentem kitölteni a bejelentkezős papírt Giovanna kérésére. Mikor visszavittem neki az ő lakrészükbe, hogy befejezze az adminisztrációt, akkor megláttam, hogy Tommy cica ott fekszik az ágyon. De jó fej volt kivételesen, hagyta hogy megsimogassam (biztos mert a gazdi is ott volt, így tudta, hogy nem érheti baj :). 
Ebédre gombás rizottó volt elsőnek. Már itt szólnom kellett Pieronak, hogy ne szedjen annyit. Másodiknak a tonhalas-majonézes hús mellé csinált még rántott cukkinit. Érdekes volt, hogy a virágját is kirántják és megeszik. Az a jó az ilyen közös étkezésekben, hogy akármi is legyen a téma, mindig ott lyukadunk ki, hogy mit hogy mondanak a másik nyelven. Az uborkát pl. nem tudtam olaszul, ezért tartott vagy negyed óráig, mire Giovanna elmagyarázta. Talán azért nem értettem meg elsőre, mert a gyümölcsök kapcsán került szóba. Kiderült, hogy Tommynak van egy testvére, Jerry is.  A másik standard téma, hogy mennyit eszek és hogy mire haza megyek, meg fogok hízni. A rántott padlizsánból ugyanis csak 1 szeletet, a legkisebbet vettem ki, a húsból meg már nem is bírtam enni. Pedig az nagyon ízlett. Amikor meg Piero közölte, hogy desszert is van, úgy elkerekedett a szemem, hogy azt hitte nem szeretem, pedig azért néztem furcsán, mert már a kipukkadás szélén álltam. Egy helyi, neve nincs desszertet kaptam, ami kb. állagra és összetételére olyan, mint a tiramisu, piskóta és mascarpone az alapja, de nincs benne kávé. A tetejére pedig csoki és mogyoró darabkák vannak szórva. Párat kanalaztam, de abban maradtunk, hogy elrakják nekem a hűtőbe és megeszem később. Kaja után hajat mosni és sétálni szerettem volna, de annyira meleg volt, meg elálmosodtam, hogy egy kis újságolvasás után 4-ig aludtam egyet, majd lementem a desszertemért és felhoztam a szobába, közben míg eszegettem, blogot írtam. Vacsi előtt kiderült, hogy tehenek is vannak a közelben, de épp fejték őket, így nem tudtam közel menni hozzájuk. Vacsorára minestrone leves és sajt+szalámi volt. Minden nagyon ízlett, a végén még beszélgettünk mindenféléről Giovannával. Az este zenehallgatással, egy kis Grace klinika nézéssel telt el. Kíváncsian vártam a másnapot, hogy milyen lesz az ásatás!

Hétfő: első nap az ásatáson

Fél 9-re lett megbeszélve a reggeli, de mivel nem tudtam, hogy mikor jönnek a többiek és még össze is kellett pakolnom az ásatásos motyót, így már 7-kor felkeltem. Olvasgattam, elkészültem, néztem az ablakból, ahogy épp hajtják ki a legelőre a teheneket, majd 8 körül megérkezett az első leányzó. Reggeli után pedig érkeztek a kocsik, 9 körül már mindenki itt volt, bemutatkoztam én is, majd elindultunk felfele a vár  mellett lévő ásatáshoz. Fenn egy egykori kis iskola épületében vannak a cuccok, ott ebédelünk minden nap. Kb. 11-ig elment az idő azzal, hogy leszedtük a fóliát az ásatás felszínéről, majd az egyik főnökünk elmagyarázta mi micsoda… Ebből csak szavakat értettem, de közben a másik főnök próbált nekem angolul fordítani. Végül 11-kor megérkezet Prof. de Vingo is, már azt hittem nem is jön, hozott nekünk focacciát és körbevezetett, hogy részletesebben elmondja angolul a dolgokat. 

Ebédre hideg kaját kapunk: van panino, sonka, mozzarella, más sajtok, rizses saláta, sima sali, zöldségek, tonhal + a végén gyümölcs és kávé.  A hátralevő időben folytattuk amit elkezdtünk délelőtt. Viccesek a kis táblák, amiket ki kell helyezni a fotózáshoz, mindig eldőlnek, aztán kezdhetjük elölről a dolgot. Egy órával a vége előtt csúnya felhő kezdett közeledni az amúgy napsütéses időben. Eleinte csak csöpögött, majd láttuk, hogy pár száz méterrel odébb már szakad az eső, ami nagyon hamar odaért hozzánk. Igyekeztük menteni a menthetőt, de nem csak egy két perces zápor jött, így mindenki szétázott, kivéve engem, mert eszembe jutott, hogy a táskába van az esőkabátom. Amikor kicsit alábbhagyott, felmentünk az iskolához és vártunk, míg eláll, majd elindultunk lefele a faluba. 

Egy kis beszélgetés után elindult a fürdés, ami nem egyszerű, mert 10 emberre jut 3 fürdő, de szerencsére én mehettem elsőnek, mert a többiek még dumáltak. A vacsiig lévő időt a blogírás bepótlásával töltöttem és beszéltem Anyuval is telefonon, hogy minden rendben van. Vacsorára első fogásnak Rigatoni alla Napoletana-t kaptunk: ez húsgolyós, paradicsomszószos tészta, másodiknak pedig volt a kedvenc tonhalkrémes husim és egy rizses, hagymás, kolbászos omlettszerűség. Végül pedig desszertnek tiramisu. Na, az durva volt… Fotózni kellett volna a fejeket az első falat után. A piskótából ugyanis szinte folyt a rum. Annyira tömény volt (de finom), hogy alig bírtam megenni. Piero meg is kérdezte, hogy milyen, erre csak annyit tudtam kinyögni, hogy tele van alkohollal. A következő kérdés meg az volt, hogy ez a jobb, vagy a múltkori, mire mondtam hogy én szeretem így, amin csak nevetett. Az este beszólását azonban Giovannának köszönhetjük. Tudni kell, hogy hála Anyunak, ide is hoztam egy kb. 30 cm hosszú csípős kolbászt, mivel nem tudtam, hogy lesz a kaja. Ezen már az első nap nevetett Giovanna, mikor megkértem, hogy hadd rakjam be a hűtőbe. Most meg azt találta mondani, hogy „Elmesélhetném Dorina és a kolbász történetét”. Na, erre a fiúk hangos nevetésben törtek ki, én meg fogtam a vörösödő fejemet. Vacsi után a lányok egy része felment kártyázni, a többiek meg lenn maradtak cigizni és beszélgetni, én viszont felmentem a szobába, mert fáradt voltam és még szerettem volna kicsit olvasgatni.

Kedden kicsit csendesebb napunk volt: már dolgoztunk normálisan, maradtam ott, ahol előző nap, csak most a felszínt kellett megtisztítani. A nap végére jól el is fáradt a kezem.  Miután hazajöttünk, már majdnem a zuhany alatt voltunk, mikor szóltak, hogy megyünk megnézni valami folyót, amiből aztán nem lett semmi, de legalább találkoztam egy cicával, aki végre engedte magát megsimogatni. Giovannától szombatig kaptam kölcsön mobilnetet, amiről fél órát használhattam, de ebből kb. 15 perc elment az oldalak betöltésével, még az emailjeimet sem tudtam megnézni. Így a maradék kb. 10 percet elraktam péntekre, hátha akkor jobb lesz. Vacsira mindestrone levest, sertés sültet és babos köretet kaptunk, a desszert pedig csokiszósz volt tejszínhabbal.

Szerdán elkövetkezett az, amit nagyon nem akartam: rajzolás…Annalisával raktak párba, mert hogy ő jobban beszél angolul és a beomlott tegulákat kellett rajzolnunk. Na, hát ennél még a csontváz is egyszerűbb… Az elején csak mértem, de aztán a nap nagy részében én rajzoltam. Délután Prof. de Vingo kihozta kocsival az ásatásra azt a tanárnőt, akinél az óráim voltak Torinóban (a vacsinál kiderült, hogy 70 éves :O). És megkaptam az ígért könyveimet… Egyről tudtam, hogy megkapom örökbe, de a másik kettő az meglepetés volt. Viszont azt pont elfelejtette, amit kölcsönkértem a beadandóhoz…:S A nap felfedezése volt, mikor kiderült (azaz én tudtam, csak olasz barátainknak volt új), hogy a kaka meg a pipi mindkét nyelvben ugyanazt jelenti.

Miután hazajöttünk, kicsit beszélgettünk a ház előtt, majd elmentem fürdeni. A vacsora ravioli és palacsinta volt, csak az utóbbi nem édesen, mint ahogy általában nálunk eszik, hanem gombával, húsos raguval, illetve csípős babos szósszal volt töltve. Desszertnek gyümölcssalátát kaptunk. Ilyen finomat még nem ettem! A torinói menzás gyümisalátáról is ódákat zengtem otthon, de az ehhez képest tényleg „menzás” volt. Piero rakott bele szilvát, almát, barackot, kiwit, epret…Meg tudtam volna enni egy kondérral belőle!

Mivel éjjel a meleg miatt alig aludtam, ezért  csütörtök reggel elég nehéz volt felkelni. Ráadásul délig folytatnunk kellett a rajzolást, pedig azt ígérték, hogy ma más munkát kapunk. Mindketten nagyon untuk, főleg amikor a téglák a világért sem akartak ott lenni és úgy kinézni a rajzon, mint ahogy normálisan kinéznek. De az „okosok” szerint egész jó lett a rajz. Ha ők mondják…J Ebéd után újabb izgi olasz szót tanultam meg az emésztés végtermékével kapcsolatban, de ezt inkább nem írom le, mert nem akarom, hogy erről szóljon a blog. Akit érdekel, meg lehet személyesen kérdezni tőlem. XD

A nap hátralevő részében már nem kellett rajzolnunk, hanem mehettünk a felszínt takarítani. 35 fokban nem volt könnyű, de jól jött egy kis változatosság. Vacsorára burgonyaleves szerűséget kaptunk. Érdekes volt, hogy ebbe is szórnak parmezán sajtot (kb. mibe nem). A második pedig „gulyás” és héjában főtt krumpli volt. Pár napja, mikor Piero mondta, hogy gulyást fog csinálni, azt hittem, hogy viccel. De mikor behozta a lábast és belenéztem, az első mondatom az volt, hogy ez nem gulyás. Pieronak meg az, hogy „Hogyhogy nem az?”. Kinézetre és tartalomra ugyanis max. a marhahús volt a közös, mert úgy nézett ki, mint egy marhapörkölt. Végül is nem bántam, hogy nem igazi gulyás lett, mert azért annyira nem vagyok oda, ez viszont nagyon finom volt. Az édesség most valami kakaós cuccal töltött barack volt. 
Vacsi után elmentünk egy közeli kisvárosba, Busallába. Az út katasztrofálisra sikeredett, mert az elején az egyik olasz lány mobilján próbáltam netezni, de miután jöttek a kanyargós részek, olyan rosszul lettem, hogy csoda, hogy bennem maradt a vacsora. A város egyébként a sörgyáráról nevezetes, mi ennek a sörözőjébe ültünk be. Nem is akartam sokat inni, mert másnap meló+várt ránk a visszaút, de berúgni is nehéz lenne ott, ugyanis 2 dl sör 3 euroba kerül…Itt csatlakozott hozzánk két kisfőnökünk is. Hazafele az út már egy fokkal jobb volt, de azért jól esett a montessoroi friss levegő.

Pénteken végre megkaptam azt a könyvet, ami kell a langobardos beadandómhoz, így folytathatom a munkát. A Finale Ligureba tervezett kirándulásom is úgy néz ki, hogy összejön, mert Piero bevisz az állomáshoz és haza is hoz majd délután. Délelőtt angolul elmagyarázták nekem az itt használt stratigráfiai egységek dokumentálására használt lapokat. Nem mondom, hogy ki tudnám tölteni, de azért elég sokat megértettem belőle.

Ebédnél folytatódott a nyelvlecke, ezúttal Disney filmek címeit és szereplőit fordítottuk ált egymásnak. A Szépség és szörnyeteget le kellett, hogy írjam, mert mikor kimondtam, úgy  néztek rám, mint ha ufó lennék.

 Prof. de Vingo vendégeként meglátogatta az ásatást egy magyar származású nő is. Bemutatkoztunk egymásnak, majd angol-olasz-magyar mondatokkal váltottunk pár szót.

Miután hazaértünk, engem kivéve mindenki őrült pakolásba és fürdésbe kezdett, ugyanis senki sem maradt hétvégére. Furcsa is volt újra egyedül lenni a nagy házban. Vacsira a farfalle tésztához húsos ragut csinált Piero, a második töltött cukkini és saláta, a desszert pedig egy hideg, gesztenyés édesség volt. Kaja után csináltam két szendvicset a másnapi kirándulásra, kicsit néztem a helybeli gyerekek zenés-táncos előadását, majd visszavonultam blogot írni és olvasgatni.

Szombaton hajnali 5 körül, mikor még sötét volt, nagy dörgésre-villámlásra ébredtem, majd egyszer csak elkezdett szakadni az eső. Volt, hogy alább hagyott, volt, hogy újra elkezdte, mindenesetre innentől fogva nem tudtam elaludni, mert teljes pánikban voltam, hogy megszerveztem mindent és újra az időjárás miatt ugrik a tengerpart… A kölcsön mobilneten gyorsan megnéztem, hogy Finale Ligureba milyen időt mondanak, elvileg szikrázó napsütést írtak, így vissza feküdtem kicsit pihenni. Egy gyors kávé után indultunk is Pieroval az állomásra. Ekkor még olyan hideg volt, hogy hosszú nadrág és pulcsi kellett. Jó hamar kiértünk Isola del Cantonéba az állomásra. Genovába érve gyorsan megvettem minden jegyet aznapra. Odafele egy IC-re váltottam jegyet, mivel a normál vonatra több, mint 1 órát kellett volna várni, de nem volt olyan drága, mert már nem volt rá helyjegy. Kb. 50 perc alatt Finale Ligureba értünk, ahol először szétnéztem a városban, felmásztam az erődhöz, ami sajna nem volt nyitva, de onnan nagyon szép kilátás nyílt a tengerre, majd kerestem egy szabadstrandot, ahol leraktam a cuccomat és kezdetét vette a nagy napozás. Azért annyira nem volt nagy, mert csak 2,5 órát maradtam, de annyi elég is volt. Egyszer merészkedtem kicsit bentebb a vízben, akkor meg jött egy akkora hullám, hogy puff, Zsikét hátradöntötte…Mikor felálltam, akkor vettem csak észre, hogy elvitte a napszemüvegemet ... Úgy látszik nálam ez fogyóeszköz…

Miután megírtam pár képeslapot, elindultam a part menti sétányon visszafele. Boltba szerettem volna menni, de amit kinéztem az állomás mellett, az épp szieszta miatt zárva volt, másikhoz meg nem volt időm visszamenni. Szétnéztem még a közeli boltokban, hátha van normális napszemüveg, de azt sem találtam. Megpróbáltam visszaváltani a múltkori éjszakai vonatos jegyemet, mert hogy sokat késett, de közölték velem, hogy csak 20 nap után lehet… Jó hogy mediterrán ország, meg nyár van, de azért ennyire meg ne erőltessék már magukat…

Genovában fél órám volt, hogy gyorsan keressek egy szupermarketet, de csak így kisboltot találtam a közelben. Isola del Cantoneban már várt Piero, hogy hazavigyen Montessoroba. Vacsoráig kimostam a fürdőruhát, törölközőt, mert mindenből csak potyogott a homok és a só. Vacsira pizzát kaptam, aminek nem volt paradicsomos alapja, hanem csak oliva olajos, feltétnek pedig mozzarella, koktélparadicsom, hal, oliva- és kapribogyó, valamint gomba, + csak nekem egy kis magyar kolbász volt rajta, a desszert pedig az a barackos édesség volt, amit már egyszer kaptunk a héten.

Vasárnap pihenni és tanulni szerettem volna, de ebből nem lett semmi. Az egész nap elment a Prof. de Vingotól kapott könyv fotózásával …. Ebédre ráadásul vendégek is jöttek, Piero 87 éves anyukája, aki úgy pörgött, mint sokan 20 évvel korábban sem. A menü tele volt tengeri herkenytűs cuccokkal, de a rákos tészta helyett és pestosat kaptam, kagylót meg szimplán nem ettem, akármennyire is szerették volna, hogy megkóstoljam. Mellettem ült egy 10 év körüli kissrác, aki bezzeg úgy tömte magába, hogy bőven elég volt azt néznem és nem undorodó arcot vágnom ...

Vacsira választhattam, hogy mit kérek, de nem akartam, hogy  miattam nagy főzés legyen, így sült krumplit kértem, mert amúgy is hiányzott az íze. A végén még csipegettem egy kis sajtot, mert sok nem fért belém, amin persze csak nevettek. Az este azzal telt, hogy befejeztem a Harry Potter filmet, amit még vacsi előtt elkezdtem és ellenőriztem a fotózott oldalakat, majd hamar lefeküdtem aludni.

Augusztus 18-20 - Megint úton…

Csütörtökön, az indulás napján természetesen nem sikerült mindent elintéznem, amit szerettem volna. Először is…még mikor hazajöttem Torinóból, írni akartam egy blogbejegyzést arról, hogy milyen itthon 5 hónap után. De mire behoztam az elmaradást és eljutottam volna odáig, már indulnom kellett. 

Tehát ez a nap elég zsúfoltra sikeredett, mert le kellett mindenféle anyagot mentenem a netről a beadandókhoz, mivel Montessoroban meg kell írnom mindent, hogy mire hazaérek, „csak” a tanulnivaló maradjon. Egy 30 fő állandó lakosú falutól meg nem várhatok el netkávézót…szűkös idők lesznek Facebook nélkül,  de majd kibírom valahogy. Rohamosan közeledett az indulás időpontja, és még ki akartam írni a vonatmenetrendet, Vodafone boltot is akartam nézni Firenzében, hogy feltöltessem a mobilomat…de ezek már nem fértek bele. A technika is összeesküdött ellenem, a gép nem akarta azt csinálni, amit akartam, a nyomtatóból kifogyott a patron, így térképet sem tudtam nyomtatni. Ja, azt majdnem elfelejtettem, hogy másnap estére, amikor egy éjszakai vonattal Firenzéből Genovába szerettem volna menni, nem tudtam jegyet foglalni, így úgy vágtam neki az útnak, hogy nem tudtam hol töltöm a következő éjszakát és hogy várnak e majd az állomáson, hogy elvigyenek a szállásomra. Csak az volt biztos, hogy 19-én reggel megérkezek Velencébe…

Az út egész jól telt, normális volt a társaság körülöttem, a cuccomat sem szedették le a vámosok és meg egy kicsit tudtam is aludni. Sőt, éjfél tájt egy smst is kaptam Paolo de Vingotól, hogy vár majd Isola del Cantonéban az állomáson.  Miután 7 körül megérkeztem Mestrébe, sprinteltem a jegyautomtákhoz, hogy lefoglaljam a jegyet az éjszakai IC-re és a fél óra múlva Firenzébe induló Eurostarra. Szerencsére mindegyikre kaptam jegyet! Még otthon, mikor megvettem a jegyet Velencéig, sokat vaciláltam, hogy egyenest menjek az ásatás helyszínére, vagy be kéne iktatni még egy kis városnézést is. Aztán egyszer csak megtaláltam azt az éjszakai vonatot, ami hajnali fél 1 után indul Firenzéből Pisába. Ott egy 1,5 órás várakozás után, 3,28-kor jön a következő, amivel meg hajnali 6-ra Genovában vagyok, onnan pedig miután beadtam a bőröndöt a csomagmegőrzőbe, mentem volna tovább Finale Ligureba, a tengerparta… A kulcs a volna szó, mert hála a Trenitaliának, nem igazán így sikerültek a dolgok….

Tehát...a vonatút Velencéből Firenzébe szuper volt. A leggyorsabb Eurostarral mentem, hogy legyen időm megnézni a várost. Mindig ilyennel közlekedni drága lenne, de most az egyszer belefért a dolog. Vonatmániásoknak amúgy is kötelező kipróbálni. Firenzében fél óra elment azzal, hogy átpakolásszam a cuccaimat és beadjam a megőrzőbe. l 10 után indultam el várost nézni. 

 Még jó, hogy áldoztam egy kicsit többet a gyorsabb vonatért, mer különben alig láttam volna valamit a városból. Olyan minden Firenzében, mint Rómában és Velencében, csak reneszánsz stílusban: millió turista van,  mindenért sorba kell állni és fizetni…A dómba való bejutáshoz pl. 40 percet  álltam sorba…Belülről nem különösebben szép, de a kupolában található Vasari Az utolsó ítélet c. freskója, amit érdemes megnézni. 

A kupolába és a harangtoronyba egyébként fel lehet menni, de ez újabb sorban állást és eurókat jelentett volna, így kihagytam. Kívülről egyébként nagyon szép a dóm, a harangtorony és a keresztelőkápolna. A kedvenceim közé tartoznak. Innen egy másik templom, a Santa Croce volt a cél, közben még beugrottam egy harmadik templomba, ahol  kivételesen nem kellett fizetni, és megnéztem a Firenze másik nevezetességének, a Palazzo Vecchionak azt a részét, ahova szabadon be lehetett menni. A dómhoz hasonlóan a Santa Crocenak is 3 féle színű márványból alakították ki a homlokzatát, így ez is nagyon szép, bár kevésbé díszes. Belül egyszerű, de amiért érdemes ellátogatni ide, az  Michelangelo, Machiavelli és Galilei sírja. 

Az Arno folyó túlpartján indultam vissza a Ponte Vecchio fele. A hídon áthaladva olyan, mintha nem is hídon lennénk, mert tele van ékszerüzletekkel, mint egy normális utca. Az eredeti tervben még a közelben található gyönyörű park, a Giardino di Bobboli is szerepelt, de ha azt is útba ejtem, akkor Siena ugrik, azt meg nem akartam. Így innen már az állomás fele indultam, mert még egy másik templomot, a Santa Maria Novellát meg szerettem volna nézni, csak reggel még nem volt nyitva. 

Itt újabb sorban állás és várakozás következett fogalmam sincs, hogy miért, egy jó ideig ugyanis nem engedték be az embereket… Fizetni kellett, ráadásul benn nem lehetett fotózni, de engem nem tartott vissza a tiltás, csináltam pár képet. Az állomás közelében lévő erőd sem fért bele, de legalább volt időm megvenni normálisan a jegyet, sőt még meleg kaját is szereztem az állomáson egész normális áron.

Sienába menet megettem az ebédet, pihentem egy kicsit. A belvárosba busszal mentem, mivel messze van az állomástól, bár itt is elment jó sok idő, mert egy angolul beszélő pár megesküdött arra, hogy a busz kb. 10 perc várakozás után megy majd tovább, de e helyett visszafordult… Végül könnyen odataláltam a dómhoz, de a távolságok nagyobbak voltak, mint gondoltam, ezért itt sem fért bele minden, amit akartam. A sienai dóm a milánóihoz és az orvietóihoz hasonlóan az egyik leggyönyörűbb, amit valaha láttam, nem csak kívül, de belül is. 

Ahány szögből csak lehetett, csináltam fényképet, nem is keveset. 10 euroért lehetett volna venni egy kombinált jegyet, ami a dóm mellett a keresztelőkápolnára, a múzeumra és a kilátóra is érvényes, de időben nem fért sajnos bele , pedig a kilátóból, ahogy képen láttam, nagyon szépen be lehet látni a környéket. A dóm után a Campot néztem meg, ez Siena úgymond fő tere, itt rendezik minden évben a Palio nevű lóversenyt. Körbesétáltam, majd úgy döntöttem, hogy hamarabb elindulok az állomásra, mert fájt a lábam és szerettem volna pár dolgot még venni a szupermarketben. Végül olyan gyors voltam, hogy elértem a korábbi vonatot. Jó, hogy hamarabb visszaértem Firenzébe, mert ha az utolsó vonattal jövök, és az  csomagmegőrző és ott ragadok éjszakára…Így még arra is volt időm, hogy elsétáljak a dómig és csináljak egy-két éjszakai fotót.

0,38-kor indult a vonat Pisába, itt már próbáltam pihenni, de nem sokat sikerült.  Miután megérkeztem és fel akartam vonszolni a cuccot a lépcsőn, két lány odajött hozzám, hogy segítsenek. Miután felértünk, beszélgettünk kicsit: kiderült, hogy mexikóiak és már egy hónapja járják Európát vonattal, ráadásul ugyanazzal a vonattal mennek tovább, amivel én Genovába, így hozzájuk csapódtam. Egy padra telepedtünk le, az idő is egész gyorsan telt. Mikor már kezdtem örülni, hogy csak fél óra van a vonat érkezéséig, akkor jött a sokk… Egyszer csak kiírták a táblára, hogy a mi vonatunk 1 óra 55 percet késik…Grr…Már az elmúlt fél év alatt is többet szívtam a Trenitalia miatt, mint otthon a Mávval  eddig, de ez nagyon rosszul esett…Fogtunk magunkat és kerestünk egy kényelmesebb helyet a pihenésre=a liftnek nekidőlve, mint a csövesek próbáltunk valahogy pihenni…A késés ideje közben folyamatosan változott, volt amikor 2 óra 30 percet írtak ki. ¾ 6 körül jött egy vonat, ami Genovát érintve Milánó fele ment. A lányok ezzel elmentek, de  mivel a kalauz még vagy 10 eurot fizettetni akart velem,  inkább vártam. Mivel ekkor még nem voltak nyitva a pénztárak, így nem tudtam kicseréltetni a jegyemet, újabbért meg nem akartam fizetni…  Igazán lehetett volna jó fej és elnézhette volna, hogy nem pont erre van jegyem… Végül pár perc múlva megérkezett az én vonatom is, de hamar kiderült, hogy mi volt a késés oka: valamelyik kocsival gond volt, így nem elég, hogy volt a két órás késés, még helyem sem volt…Ezért izgultam x napig otthon… Nem volt elég az éjszakai szívás, és hogy a két éjszaka alatt 2-3 órát aludtam csak, a késés és hogy csak 8-ra értem Genovába, azt jelentette, hogy a tengerpart, ami múltkor a szakadó eső miatt nem jött össze, most a Trenitalia miatt ugrott…  Így maradtam Genovában és megnéztem nappal is normálisan a belvárost, bár leginkább az akvárium érdekelt. 

Erről csak annyi tudtam, hogy nagyon jó és nagyon drága, de már kellett valami, ami feldobja a kedvemet, így bementem. Több részlegből áll, az egészre 39 euro a beugró, de úgy sem lett volna mindenre időm, meg nem is érdekelt mind, így csak az akváriumra váltottam jegyet, így „megúsztam” 18 euróból. Ha jól emlékszem otthon a Tropicaiumba 2000 fölött van a belépő, de ez arányaiban megérte a 18 eurót. Az, hogy szuper az egész, nem jó kifejezés!

Van itt millió hal a világ minden tájáról + rája simogató, cápák, medúzák, gyíkok, teknősök, pingvinek (akik marha jó fejek, páran azzal szórakoztak, hogy felmásztak a sziklájukra, fejest ugrottak a vízbe, kimásztak és mindezt kezdték előröl…)stb. De a legnagyobb meglepetést a delfinek okozták! Nem gondoltam volna, hogy a közeljövőben láthatok delfint! Itt időztem a legtöbbet, mert annyira édesek. Szinte mosolyognak és úgy úszkálnak össze-vissza! Maradtam volna még tovább, de 1 körül már el kellett indulnom visszafele, mert még egy boltba is be akartam ugrani, hogy otthonra bevásároljak, mert visszafele esélyes, hogy nem lesz időm. A bevásárlás annyira jól sikerült, hogy az addig elviselhetően nehéz bőröndöm annyira nehéz lett, hogy mikor Isola del Cantonéban Prof. de Vingo berakta a kocsiba, meg is kaptam, hogy mit cipelek. Pedig szerintem még csak 30 kiló sem volt! :)

Kocsival hamar Montessoroba értünk, közben elmesélte nagyjából, amit tudnom kell az ásatásról. A szállás tulajdonosai, Giovanna és Piero már vártak. Szerencsére Giovanna beszél angolul, így mégsem ülök olyan kukán majd az asztalnál, mintha mindent olaszul kéne elmondanom. Gyorsan ismertette a dolgokat, majd visszavonultam kicsit pakolászni és pihenni. 8-kor Piero, a ház szakácsa igaz olasz szokásokhoz illő, több fogásos vacsorával várt. Előétel: sárgadinnye sonkával és kecskesajt petrezselymes, pepperónis olivaolajjal leöntve, majd jött a marhaszelet tonhalas majonézzel és capribogyóval a tetején. A főétel pedig currys csirke és rizs volt. Itt már közöltem, hogy egy akkora csirkecombot nem tudok megenni, így megkértem, hogy vágják el nekem. Ezzel kezdetét vette az étkezési szokásaim (értsd. fele annyit eszek egyszerre, mint egy normális ember) kifigurázása. De ez itt jó értelemben értendő, mert már én is csak röhögök rajta, mikor mondják, hogy mi az a szó, amit meg kell jegyeznem: „basta”, vagyis elég! Vacsi után  aztán hamar visszavonultam, mert annyira fáradt voltam két nap kvázi nem alvás után.