Július 14 - Az utolsó nap Torinóban

Reggel nem aludtam sokáig, mivel még sok cuccot kellett bepakolni és a szobát is ki akartam  takarítani az ellenőrzés előtt. Mikor a folyosókon mászkáltam, láttam, hogy Matteo otthon van, így bekopogtam hozzá, hogy elbúcsúzzak tőle. Megköszöntem neki a sok segítséget, aztán beszélgettünk kicsit arról, hogy jövő félévben meg ő utazik el, nem is akárhova, Amerikába megy tanulni. Nagyon rendes volt, jó utat kívánt másnapra, sőt puszit is kaptam. :) Ő biztosan hiányozni fog, hiszen egy mindig vidám és segítőkész emberként ismertem meg!

Miután nagyjából rendbe raktam a  szobát elmentem az Infopointba a papírjaimért, mindent normálisan kitöltöttek szerencsére. 

Ebéd után megbeszéltük Laurával, a portás nővel, hogy 5-kor jön ellenőrizni a szobát, így addig elmentem sétálni egyet a városba. 

Végre nyitva volt a Piazza Castellon lévő Basilica di San Lorenzo nevű, a Palazzo Realehoz tartozó templom. A belül a szokásos túldíszítettség jellemzi, de a kupolája volt az, ami igazán megfogott. Míg egy idős nő oda nem jött hozzám és nem magyarázta el, hogy a kupola ablakai 8 arcot mintáznak, addig fel sem tűnt, de aztán már én is láttam az arcokat. 

Innen a Museo di Antichitához, a kedvenc "macskás helyemhez" mentem, természetesen nem üres kézzel, vittem egy kis kaját a cicusoknak. A mostani csapat sem volt valami barátságos, gyanúsan kémleltek még a kaja ellenére is, de legalább az egyik cicc az én macskám szakasztott kiskori mása volt. Kicsit még mászkáltam a városban egy konkrét templomot keresve, de végül nem találtam meg, mert indulnom kellett haza. 

Laura már várt a portán, két perc alatt le is rendeztük a leltározást a szobában, természetesen minden rendben volt, így átmentem a koli másik részlegébe, hogy visszakapjam a kauciómat. Az ottani portán kicsit várnom kellett, közben jött két srác, hogy jégkrémet vegyenek az automatából. Ez nem fair, hogy nekik volt jégkém automatájuk, nekünk nem. :(  Facebookon már kiírtam azt a mókás párbeszédet, ami elhangzott köztünk, de azért itt is beszámolok róla. Az egyikük nagyon kinézett magának, megpróbált mindent, hogy beszélgessünk, de valahogy állandóan beégett. A párbeszéd:

-Srác: Sziaaa!Kérsz egy fagyit? Üdítőt?

-Zsike: Köszönöm nem!

-Portás: Nem olasz!

-Srác: Honnan jöttél?

-Zsike: Magyarországról! 

-Srác: Az Európában van?

Erre aztán tényleg nem tudtam mit mondani...Azt még megértem, ha egy egyiptomi nem tudja, hogy hol van Magyarország, de hogy egy olasz egyetemista...ciki! Végül csak bejutottam a gazdaságis nőhöz, és visszakaptam egyben a kauciómat. Rögtön mentem is az állomásra, hogy megvegyem Velencébe a jegyemet. A pénztárnál megint nagy sor volt, így automatánál vettem meg. Ahogy végeztem, elkapott egy olasz-ausztrál idősebbekből álló csoport, hogy segítsek nekik jegyet venni, mert nem értenek az automatákhoz. Vicces volt, ahogy egyik felükkel olaszul, a másikkal meg angolul beszélgettem.

Az állomásról még elsétáltam a közeli II.Viktor Emánuel emlékműhöz, hogy lefotózzam, aztán hazabuszoztam. A búcsúvacsora nem igazán sikerült jól a menzán, mert nem volt jó a kaja. Az esti msnezés előtt még lesétáltam a közeli Piazza Vittorio Venetora, hogy elbúcsúzzak a kedvenc a kedvenc helyeimtől és a Pó-tól.

A hazaút normál esetben 3-4 perc, de most nem siettem, nem volt sok kedvem otthagyni a teret. Hasonló szomorkás hangulatom volt, mint mikor álltam Savonában a tengerparton a zuhogó esőben és csak bámultam a tengert... Este már nem volt sok dolgom, mégis jó későn, 2-3 körül feküdtem le. Tudtam volna aludni, csak nem akartam, mert akkor hamarabb jön el a reggel és az indulás időpontja...

Július 13 - Savona

Reggel 5,20-kor szépen felkeltem, és gyanútlanul bekapcsoltam a gépet, hogy megnézzek pár dolgot. Az időjárás jelentésnél aztán néztem egy nagyot: előző este óta "csöppet" megváltoztatták az adatokat, a napsütés és meleg helyett hűvös, esős időt jósoltak Savona környékére. Így átöltöztem, hogy ne fagyjak meg, aztán elindultam az állomásra a 6,20-as vonathoz.

Az út pocsék volt: valamiért nem éreztem jól magam, így rádőltem a mellettem lévő székre, hogy pihenjek, de kénytelen voltam felkelni, mert jött egy kis család és mellém ültették be a kisgyereket (másol is volt hely...), aki sem nyugton, sem csöndben nem akart maradni, végül a saját babakocsijában aludt el, persze akkor már majdnem Savonába ért a vonat. Az úton végig borult volt az ég, néhol csöpögött, de azért reménykedtem, hiszen a Cinque Terrés kirándulás is így indult, bár esni akkor nem esett.

Savonába érve a helyzet semmit sem változott, meleg volt, de borult az ég, ittam egy kávét, hogy felébredjek, majd elindultam a belváros felé.

Az állomástól viszonylag egyszerűen letaláltam a tengerpartra, közben vettem egy sajtos focacciát. Az erődbe  (Fortezza del Priamar néven fut) ingyen be lehetett menni, de az itt található Régészeti Múzeum nyitására kicsit várnom kellett, addig körbejártam belül is az erődöt. A belépő nem volt sok, 2,5 Euro, de a kiállítás sem volt különösebben látványos. Két teremben meghagyták a feltárt felszínt, volt pár tárló főleg középkori kerámiával, de akadt pár római mozaik és terra sigillata is. Kifele vettem észre, hogy a bejáratnál épp ment az ásatás, ott söprögetett néhány diák. :)

Míg az erőd tetején sétáltam, kisütött a nap, így kezdtem örülni, hogy mégis lesz értelme átmenni Finale Ligureba, de mire kijöttem,  újra beborult és elkezdett esni az eső...Elsétáltam a kikötőig, ahol elállt, de nem sokkal később már annyira zuhogott, hogy kénytelen voltam felvenni az esőkabátomat. Ekkor már nyilvánvalóvá vált, hogy nem lesz ma tengerpartozás, nem vonatozok át egyik közeli kisvárosba sem, hanem egy gyors városnézés után inkább hazamegyek egy korábbi vonattal.

 Ezen a képen látszik, hogy mennyire reménytelen volt a helyzet, pont arra fele volt a legszürkébb az ég, amerre én mentem volna...Itt azért mégis lementem a tengerpartra, elég mókás jelenség lehettem esőkabátban fényképezőgéppel... A hangulatom is volt már jobb, csak az járt a fejemben, hogy ez volt az utolsó kirándulás, és már ennek is vége, 2 nap, és haza kell mennem... :.( Mire visszaértem az állomásra, a cipőm is annyira beázott, hogy kénytelen voltam átvenni a papucsomat. A jegy megvételét is az utolsó pillanatig halogattam, hátha valahol kitisztul az ég és mégsem kell haza mennem Torinóba, de nem így lett.

Persze az út felénél már sütött a nap, de Torinóban újra rossz idő volt, s csak estefele lett jó idő.  De legalább volt időm pakolni, már csak azokat a ruhákat hagytam kívül, amik a következő két napban kellettek. Estére kiderült, hogy jól sejtettem, nem fogok beférni normálisan a bőröndökbe, de ez csak az egyik baj volt. A másik, hogy alig bírtam a két bőröndöt együtt húzni. Elmentem megkeresni Andreát, hátha segít pénteken kivinni a cuccot az állomásra, de nem volt a koliban, így végül Facebookon írtam neki, aztán lefeküdtem aludni.

Július 12 - Torinó: városnézés, Eataly

A délelőttöt két szóban leírhatom: alvás és evés. Mást nem nagyon csináltam, de ezekre már nagyon szükségem volt. Délután aztán elkezdtem pakolgatni: a ruháim már egy ideje csoportosítva voltak a szekrényben, de ezeket még nem pakoltam be, viszont a jegyzeteket, hálózsákot és pár olyan dolgot, amiről tudtam, hogy nem fog kelleni, azokat beraktam. Idáig azt hittem, hogy bele fogok férni a bőröndökbe, de mivel  máris tele lett a nagy bőröndöm fele (az új, Olaszországban vett kicsi már pár hete megtelt :), elkezdtem aggódni, hogy mi lesz.

5 után aztán elmentem kicsit sétálni. Korábban a buszról láttam pár templomot, amit eddig még nem néztem meg, így most ezekhez mentem el. Sajnos csak kettőbe tudtam bemenni, de ez már meg sem lepett...itt valahogy nem tudok kiigazodni a templomok nyitvatartásán. Aztán a vasútállomástól elmetróztam az egyik végállomásig (még mindig imádom a torinói metrót), ahol az Eataly nevű áruház volt a cél.

Itt tipikus olasz élelmiszereket lehet kapni nem túl olcsón. Nekem nem is a vásárlás volt a cél, úgy sem fért még az a kaja sem be, amit eddig megvettem és megmaradt, inkább csak szétnézni jöttem ki. De ha hozzám vágtak volna egy 100 Eurost és egy újabb bőröndöt, valamint biztosította volna valaki a fuvart pénteken az állomásra, akkor szívesen bevásároltam volna tésztákból, sajtokból és édességből. Magamnak csak egy üveg vizet vettem a másnapi kirándulásra, és egy kis üveg sört, mivel még nem ittam olasz sört egyáltalán. Este meg is ittam, nem vagyok egy nagy sörös, de ez annyira ízlett, hogy fájt a szívem azért, hogy nem tudok haza is vinni.

Lefekvés előtt még kiírtam a vonatokat és bepakoltam a másnapi tengerpartos kirándulásra.

Július 11 - Aosta

Reggel 8 körül keltem fel, hogy megnézzem a vonat menetrendet, majd reggeli után előkerestem a librettomat és elmentem az Infopointba leadni. Mondták, hogy csütörtökön jöhetek is az Erasmusos papírjaimért. Egy 11,30-as vonatot néztem ki, elvileg lett volna időm főzni gyorsan egy kis tésztát, de mikor hazaértem, épp takarították a konyhát, így megint elmaradt a meleg kaja. Ezt vártam a hétfőben nagyon, 4 nap McDonalds és croissant után jól esett volna a menzás kaja, de még főzni sem tudtam... Így végül csak két croissanttal indultam útnak.

Egy helyen át kellett szállnom, ott az állomáson gyorsan vettem egy kis csomag chipset, mert éhes voltam és fogalmam sem volt, hogy később hol és mikor tudok majd bármit is venni.  Aosta olyan volt, amilyet a képek alapján elképzeltem: szép nagy hegyek ölelik körbe (némelyik csúcsa még így a nyár közepén is havas), tele van tipikus alpesi házakkal és római emlékekkel. 

Végül annyira éhes voltam, hogy beültem egy kis vendéglőbe és ettem egy tál  finom carbonara spagettit. Ebéd után megnéztem a római színházat és a környékét. Szerencsére ez hétfőn is nyitva volt, ráadásul fizetni sem kellett és még egy kis prospektust is kaptam.

Ezután egy fagyi társaságában körbejártam a belvárost, útba ejtve a többi római emléket (Augustus diadalíve, római híd és fórum, kriptoportikusz) és a városra oly jellemző tornyok, kis erődök többségét.

A kriptoportikuszt már épp az állomásra menet találtam meg, így nem értem el azt a vonatot, amivel simán belefért volna, hogy Pont-Saint-Martinban megkeressem a római hidat. A jegyvétel miatt még a következő vonatot is majdnem lekéstem. Direkt automatából akartam jegyet venni, mert a pénztárnál sor állt, de az automata nem tudott visszaadni, így kénytelen voltam kivárni a sort...

Pont-Saint-Martinba leszálltam, de a központ kicsit távolabb volt, meg azt sem tudtam pontosan, hogy hol van a híd, így csináltam néhány képet, aztán eljöttem egy korábbi vonattal, hogy még normális időben hazaérjek. Chivassoig ingyen utaztam, mert Pont-Saint-Martinban nem volt pénztár és a kalauz sem ért el hozzám. Ott aztán megvolt a rohanás, mert kicsit késtünk és láttam, hogy jön egy korábbi vonat, ami ráadásul Torinó főpályaudvaráig közlekedik. Így először rohantam a pénztárhoz jegyet venni és vissza, majd kiderült, hogy a vágányoknál nincs jegy érvényesítő automata, így visszafutottam megint a pénztárakhoz. Ha nem késik 10 percet a vonat, akkor el sem érem. 8 körül értem haza, a menza még nyitva volt, ezért végre jól bevacsoráztam. Este kicsit beszéltünk Anyuval, msnen, hiszen az elmúlt 5 napban ezt nem nagyon jött össze, aztán egy gyors zuhany után már tényleg úgy feküdtem le, hogy  lesz időm kialudni magamat.
Kicsit rohanósra sikerült a nap a miatt, hogy csak fél 12-kor tudtam indulni, jó lett volna még pár dolgot megnézni, de legalább az idő szép volt.

Július 10 - Milánó

Élmény volt felkelni 5.50-kor...Kicsit rohannom kellett, de elértem a vonatot. Azt lassan már le sem kell írnom, hogy majd megfagytam, ez már-már természetes a Trenitalia vonatain... 

Ha azt nézzük, hogy miként reagáltak az Interrail bérletre, eddig két féle kalauzzal találkoztam: 1. Típus: Kezébe veszi, nézegeti, mint aki ilyet még életében nem látott, majd miután ellenőrzi az adatokat, nyugtázza, hogy rendben van a dolog. 2. Típus: meglátja, hogy bérlet, legyint egyet, nem is nézi meg különösebben. Most viszont sikerült kifognom egy kukacoskodót, aki még a személyimet is elkérte, hogy ellenőrizze tényleg enyém e a bérlet. Itt egyébként könnyebb bliccelni, mert sokszor csak 1 kalauz jut egy sok kocsiból álló vonatra, viszont ha elkapják az embert és nincsenek nála iratok, vagy csak azt mondja, hogy nincsenek, simán rendőrt hívnak. Az úton egy bevándorló nővel játszották el ezt.

Milano Centrale

A megérkezést követően rögtön  megvettem a napijegyemet, majd lementem a metróhoz és 9 után nem sokkal már a dómnál voltam. Mondták, hogy gyönyörű és hogy óriási, de előben még szebb és még nagyobb volt, mint amit vártam.

Duomo

A belépésnél tényleg szigorúan figyelték a megfelelő öltözetet, sőt még a táskámba is benéztek. Épp mise volt, e miatt sajnos a középső rész és az oltár környéke le volt zárva, a turistákat nem engedték be. Elég sokat időztem benn, annyira tetszett, majd elmentem megkeresni a tetőre vezető lépcsőt. Természetesen nem volt ingyen a felmenetel, lépcsőért 6 Eurot kellett fizetni, de a lift az 8 vagy 10 Euroba került. Fentről viszont szép kilátás nyílt a városra és a dóm faragványaira. Csak akkor féltem, mikor a legfelső részre kellett felmenni egy szűk kis lépcsőn, mivel oldalt  le lehetett látni egészen a dóm előtti térig. Itt sikerült egy kis "forgalmi dugót" okoznom! :)

Miután a dómmal végeztem, ebédeltem, átöltöztem és elindultam a nagy városnéző sétára. Még mielőtt kijöttem, február környékén a neten találtam egy térképpel, leírásokkal és képekkel illusztrált útvonaltervet, ami Milánó ókori, kora középkori emlékeit érinti. Ezt terveztem végigjárni, útba ejtve a Régészeti Múzeumot és a Castellot.

Volt végül olyan templom, ami túl nagy kerülőt jelentett volna, így arra nem mentem el, máshol meg pont le volt zárva az a rész, ami érdekelt volna, de a legtöbbet megtaláltam. Még az elején sétáltam, sétáltam, amikor egyszer csak egy szűk kis utcában lefékezett egy autó, kicsapódtak az ajtajai és kiugrott két ember. Elsőre megijedtem, de aztán láttam a nő kezében egy macskaszállító dobozt, benne egy nyávogó cicussal, meg hogy pont egy állatorvosi rendelő előtt álltak meg, a nő ráadásul azt ordította, hogy segítsenek, mert a cicus haldoklik! :(((( Azt már nem értettem, hogy mi történt vele, de remélem, hogy akármi is volt, már jól van!!!

A múzeumba 3,5 Euro volt a belépő, de ez tartalmazta a Castelloban lévő kiállítások megtekintését is. Először azt hittem, hogy a Régészeti Múzeum épületével hamar végzek, mert csak 4-5 kisebb terem volt az első részében, ahol római tárgyak voltak. De aztán felfedeztem, hogy az udvar másik oldalán vár még rám 4 emelet. Az egyik ráadásul népvándorlás kori, főleg langobard tárgyakkal volt tele, ami meg a szerelem, így ottan elvoltam egy jóideig! :)

Direkt megkerestem a Santa Maria delle Grazie nevű templomot, ott van ugyanis az Utolsó Vacsora című híres freskó. Megnézni nem sikerült, mert előre kell foglalni helyet, aznapra viszont már nem volt, nem mintha 3,5 Eurot kifizettem volna egyetlen freskóért akárki is festette... De eszembe jutottak a régi solti ásatási emlékek és persze Stadler Úr is ;) 

(Aki nem ismerné a sztorit annak:  http://www.stadler.co.hu/Stadler_elete )

Castello

A Castelloban lévő sokféle kiállítás közül idő és energia hiányában csak az őskori és az egyiptomos részt akartam megnézni, de mire megtaláltam, át kellett hogy menjek több másikon is, így nézegettem középkori kőfaragványokat, bútorokat és festményeket is. Mire végigsétáltam a Castello mögötti parkon, már eléggé elfáradtam, így megvártam egy villamost és azzal mentem vissza a belvárosba.

Megkerestem az egykori fórum helyét, ahol sok cicussal  találkoztam, aztán visszamentem a dómhoz,  hogy a Galleria Vittorio Emanuele II.-t (ahol a sok luxusüzlet található) és Theatro di Scalát is megnézzem, végül pedig egy parkkal zártam a napot. A térképemen a park már nem volt rajta, így fogalmam sem volt, hogy mivel juthatok el az állomásra, de egy közeli megállóból szerencsére indultak arra villamosok, így hamar oda értem, még nézelődni is volt időm. 

A hazaúton valahol felszállt két részeg pasi, akik megpróbáltak kommunikálni velem, de mivel látványosan nem figyeltem rájuk, így egy idő után békén hagytak. 

Boldogan estem be a fél 11 körül a koliba, hogy másnap pihenés, nem kell korán kelni. De ez az érzés csak addig tartott, míg meg nem néztem az időjárás jelentést, ami szerdára Aostába szakadó esőt jósolt. Gyors gondolkodás és áttervezés után végül úgy döntöttem, hogy pihenni tudok majd otthon is, hétfőn pedig miután leadom a librettomat az Infopointban, irány Aosta!

Július 9 - La Spezia, Portovenere + Cinque Terre megint

Amikor az Udinét, Ravennát...érintő kirándulást terveztem, el kellett gondolkoznom, azon, hogy hova is szeretnék még elmenni míg itt vagyok. A vonatbérlet miatt volt fontos, hiszen nagyon nem mindegy, hogy a jegy 20 vagy 38 Euroba kerül. Egy 5 napos bérlet lett volna az ideális, de mivel olyan nincs, csak 3, 4, 6 és 8 napos, így végül egy hat naposat vettem, hogy akkor még valahova el tudjak menni . A meglátogatható helyek száma viszont igencsak véges, hiszen kevés olyan város van, ami  1 napon belül megjárható, érdemes is érte több, mint 8 órát vonatozni, és többe kerül 21 Eurónál a vonatjegy.

Mivel a májusi Cinque Terrés kiránduláson nem sikerült mind az 5 falut megnézni, viszont beleszerettem a tájba, ezért úgy döntöttem  hogy visszatérek oda. Persze a túrát most nem vállaltam be, helyette inkább egy másik várost, Portovenerét szerettem volna megnézni és egy kicsit fürdeni a tengerben, ami a múltkor szintén elmaradt.

Az 5,20-as vonathoz nem volt könnyű felkelni, ráadásul az út is szenvedés volt. Majd megfagytam, állandóan megálltunk és nem haladtunk sehova, ráadásul az idő sem tűnt valami bíztatónak, amerre csak néztem, be volt borulva. Végül is ahogy a mentetrendben meg volt írva. 10-re pontban La Speziába ért a vonat. Innen a buszmegállóhoz siettem, mert csak 14 percem volt, hogy átérjek, de egy helyen rossz fele indultam, így viszont nem volt esélyem elérni buszt, ezért közben egy templomba is bementem, mondván, hogy van időm.

La Spezia

A buszmegállóba érve jegyet sem tudtam venni, mert jött is a busz, így kénytelen voltam a sofőrnél dupla áron megvenni a jegyet Portovenerébe. Kb. 30 perc alatt oda is értünk, ekkor még mindig borult volt az ég, de néha már ki-kisütött a nap.

Portovenere

 Először a vár fele indultam el. A belépésért fizetni kellet, de 2,5 Euróért úgy gondoltam megéri, csak aztán még elkértek 80 centet pluszban, mert volt 1 kiállítás is. Ezzel is úgy voltam, hogy jól van, biztos a vár történetéről van valami, művelődjünk...De nem arról volt, hanem valami modern "művészetes"kiállítást" rendeztek be az egyik teremben. Azért van mind a "művészetes" és a "kiállítás" szó idézőjelben, mert szerintem kicsit túlzás, hogy pár műanyag tárgyból összetákolt szobrot és 2-3 darab 1-1 vonalból álló képet elhelyezünk egy teremben, akkor azt modern művészetnek nevezzük. 

Pláne túlzás egy forintot is elkérni ezért....

A "kiállítás"

Egész hamar megnéztem a várat, ezután a part, és a félsziget végén található San Pietro templom felé indultam. Épp egy esküvőt tartottak a templomban, le is fényképeztem a párt, mert a menyasszony ruhája nagyon tetszett. Én is szívesen tartanám itt az esküvőmet! :)

Portovenere

A parton visszasétáltam a buszmegállóig, ahol megvettem automatából normál áron a jegyemet, és beszaladtam egy boltba valami hűtött üdítőt venni, mert közben nagyon meleg lett. La Speziában nem nézelődtem sokat, különben elment volna a nap ezzel, inkább rögtön az állomásra mentem, ahol épp elértem egy Rimaggioréba induló vonatot. A két város között az út csak 7 perc, azt is a vonatwc-ben töltöttem :), hogy átvegyem a fürdőruhát, meg valami lengébb öltözetet. 

Riomaggiore

Riomaggioréban először is szereztem egy pestos focacciát ebédre (jaj de nagyon finom volt!!!), aztán a város felső részét néztem meg, ami májusban kimaradt, majd a vasútállomás alatti, part menti részt jártam be, végül pedig a tengerparton kötöttem ki. Kicsit mókás volt besétálni ide, mert a nagy köveken vigyázni kellett, nehogy rossz helyre lépjek, annak ugyanis könnyen bokatörés lehetett volna a vége A vízhez lesétálni meg konkrétan fájt, mert a kövek tűz forróak voltak, papucsot meg nem hoztam... Végül csak kiültem egy nagyobb kőre, nem mentem be, jöttek úgy is akkora hullámok, hogy nyakig beterítettek. Leginkább a medúzák riasztottak el, egy pasi lábát jó csúnyán össze is csípték, nem akartam én is úgy járni.

Nem sokat, kb. egy órát voltam itt, mert még Manarolát, a 2. számú falut is meg akartam nézni. Az eredeti terv az volt, hogy belógok a Via dell' Amore  nevű tengerparti ösvényre, mert nem akartam a fél órás sétáért 5 Eurot fizetni, de nem jött össze, mert senki sem jött arra, így lehetetlen volt besurranni. Elővettem hát a füzetemet és boldogan néztem, hogy 10 perc múlva jön egy vonat, így lementem az állomásra. Ott azonban bemondták, hogy a vonat 5 percet késik, majd hogy 10-et, 15-öt...végül 40 perc késéssel jött meg. A Treitalia-nak az elmúlt pár hónapban sikerült elérnie, hogy jobban "szeressem" mint a MÁV-ot...

Manarola

Így végül csak 25 percem volt Manarolára... :( Ez az a kis falu, az amit először, képen láttam tavaly nyáron, akkor még azt sem tudtam, hogy mi a neve és hogy hol található. Sajnáltam, hogy csak ennyi jutott rá, de legalább a partra lejutottam, és nekem is sikerült megcsinálnom azt a fotót, amibe 1 éve beleszerettem. 

Genova

Genovában volt 1 órám a Torinóba induló vonatig, így elmentem sétálni egy kicsit. Sok erőm már nem maradt, csak az állomással szemben lévő téren sétáltam végig és felmentem egy dombra, hogy csináljak pár képet. Visszafele beugrottam a McDonaldsba egy Happy Meal menüért, mert kicsit éhes is voltam, meg kellett másnapra valami reggelire, így a krumplit és a hideg dinnyét megettem, a sajtburgert meg elhoztam. Boltban akartam venni pár dolgot, de az nem volt a közelben, ezért kényszerültem megint gyorskaját venni. Általában azonnal kidobom a Happy Meal-es dobozt, hogy ne égessem magam vele, de most elhoztam...

Nem gondoltam, hogy valami hasznát veszem még, de Torinóba érve még ez is jól jött. Akkora vihar volt ugyanis, hogy csak úgy ömlött az eső, nálam persze sem esernyő, sem esőkabát, még csak egy újság sem volt, amit a fejem fölé tarthattam volna. Ekkor jött a doboz! Arra pont elég volt, hogy míg a buszig elrohantam, nem ázott el a fejem. Szerencsére mikor leszálltam a kolihoz közel, már csak csepegett, így  szétfagyva, de viszonylag szárazon hazaértem. Egy meleg zuhany után jobban éreztem magam, de ekkorra már elmúlt éjfél, reggel viszont a 6,50-es vonattal mentem Milánóba, alvásra ezért nem sok idő jutott!

Július 8 - Bologna

A 6,05-ös vonattal mentem Bolognába, mert ahhoz normálisan fel tudtam kelni. Van egy korábbi is, ami 4,50-kor indul, de az Milánó fele kerül, a hosszabb út miatt viszont csak 20 perccel érkezik meg hamarabb, de azért hülyeség lenne 3,50-kor felkelni. Nekem ráadásul még át sem kellett szállnom, csak Piacenzában álltunk egy hosszabb ideig. Ott viszont addig kiugrottam a McDonalds-ba cappucinot venni, mert  annyira nyomták a légkondit a vonaton, hogy majd megfagytam.

A Basilica di San Petronio és a Piazza Fontana del Nettuno néhány épülete

Miután megérkeztem Bolognába, az árkádsorok alatt hamar beértem a belvárosba, vagyis a Piazza Fontana del Nettuno-hoz és a Piazza Maggiore-hoz. Ez Bologna két leghíresebb tere, itt található az óriási Basilica di San Petronio is. Kicsit csalódás volt az egész, azok alapján amit olvastam, sokkal "középkoriasabbnak" képzeltem a várost, és ezen az érzésen nem változtatott a későbbi sétám sem. Mondjuk az is rátett egy lapáttal az egészre, hogy a két téren található szép épületek majd mindegyikét valahol épp felújították, a Basilica homlokzata például teljesen fel volt állványozva, ez pedig sokat rontott az összképen! A Basilicában még fotózni sem lehetett, rám is szóltak, de azért itt-ott tudtam néhány képet csinálni, még jó hogy olyan nagy!

Mire itt végeztem, már dél körül volt és jó meleg lett, nem tévedtek kivételesen a meteorológusok, amikor 38 fok feletti hőmérsékletet és hőségriadót jósoltak. Ezért úgy döntöttem, hogy irány a múzeum, mert nem bírnám ilyen hőségben az egész napos városnézést.

Itt nem jött be a "Régészhallgató vagyok..." szöveg, de amúgy sem volt sok a belépő, csak 2 Eurot kellett fizetni. Sajnáltam, hogy a kiállítás eléggé régimódi, azaz klasszikus üvegszekrényekben vannak a tárgyak, mert a gyűjteménye nagyon pazar, ha lett volna elég időm, egy fél napot biztosan elszöszmötöltem volna. Az őskori kőeszközöktől az egyiptomi, etruszk és római tárgyakig volt minden, ami régész szemnek ingere! :) A nyári nyitvatartás miatt  a múzeum két részre van osztva, és két óránként változik, hogy épp melyik van nyitva. Na, az egyik ilyen váltás úgy ért, hogy még az adott részleget nem fejeztem be, már oltották le a lámpákat, mikor észrevették hogy én még "ott maradtam", de nem szóltak semmit a teremőrök, csak mosolyogtak mikor a géppel a kezemben kisurrantam a már sötét teremből.

A Chiesa di San Giovanni in Monte és a San Domenico

A múzeum melletti kis utcácskákban egy hangulatos kis piac működik, lehet  kapni mindent: gyümölcsöt, halat, húst, van pékség, kis éttermek stb. Ebéd után sétáltam egyet a belvárosban, főleg templomokat néztem meg.

Az egyik jelentősebb a San Domenico, itt található Szent Domonkos sírja. Ezt akartam épp lefotózni, amikor "összetűzésbe kerültem" az egyik őrrel, aki rám szólt, hogy nem lehet fényképezni. Na de most tényleg nem tudtam, hogy nem lehet, mert sehol nem volt egy tábla sem...

Basilica di Santo Stefano

A kedvencem a Basilica di Santo Stefano volt, ami nem is egy templom, hanem egy több részből álló kolostoregyüttes, amit több templom alkot. Ez végre tényleg egy időutazás volt a középkorba: kis téglafalú templomok mindenféle díszítés és giccs nélkül, kerengők...

Amennyire lazára és ráérősre vettem a városnézés elejét, annyira kellett rohannom a végén. Gyorsan még megnéztem Bologna híres ferde tornyait, elsétáltam az egyetem felé, majd vissza a Piazza Fontana del Nettuno-ra, hogy vizet töltsek az üvegembe, aztán tényleg futottam a vonathoz. Rendben elértem, sőt a csatlakozás miatt sem kellett aggódnom, mert a reggeli vonathoz hasonlóan, ezúttal sem kellett átszállnom, mert ugyanaz ment tovább. 

Egész normális időben, 3/4 10 körül ért be a vonat Torinóba. Kicsit csöpögött, de még szárazon hazaértem. A portán épp Andrea volt, így beszéltünk egy keveset. Gratulált, mikor mondtam neki, hogy végeztem a vizsgákkal, amikor meg arra került a szó, hogy épp Bolognából jövök, nézett egyet. :)
Rövid webkamerázás után fürödtem, kiírtam a másnapi útra a vonatokat, buszokat,  végül persze jóval elmúlt már éjfél, mire ágyba kerültem.

Július 6-7 - Sant'Ambrogio di Torino, Sacra di San Michele, Susa

*Először egy kis szolgálati közlemény! Ahogy Facebookon már írtam, közben egyben hazaérkeztem Magyarországra. De mivel az utóbbi egy hétben, szinte minden nap mentem valahova, vagy ha épp Torinóban maradtam, akkor pakolnom kellett, papírokért rohangáltam...ezért nem volt időm blogot írni. Viszont ha már eddig csináltam, úgy gondoltam megírom végig, így kicsit megkésve, de jönnek majd szépen lassan a beszámolók az utolsó egy hétről, ami eseményekben gazdagra sikeredett.*

Tehát július 6, szerda. Jó időt mondtak, de mivel nem volt erőm korán kelni, ezért egy közelebbi helyet néztem ki magamnak: a Sacra di San Michele apátságot. Korábban láttam pár képet egy várról, amiről tudtam, hogy a közelben van, de csak kirándulást megelőző napokban kezdtem el részletesebben nyomozni, hogyan is juthatok el ide. Hamar jött a felismerés, hogy kocsi híján csak a két pici lábamon, ha felmászok a hegyre, de a képekbe és a kilátásba addigra annyira beleszerettem, hogy e miatt nem akartam lemondani róla. 

A hely honlapja szerint kb. 1,5 óra gyaloglás felfele, ezért úgy voltam vele, hogy elég a 8,18-as vonattal eljönnöm, ami 9 előtt van Sant'Ambrogio di Torinóban, így 12,30-as zárásig simán felérek, lesz időm megnézni az apátságot...

Felfele menet

A vonat pontosan is érkezett, én is jól haladtam egészen addig, amíg az ösvényhez nem értem és el nem kezdődött a hegymászós rész...Az első fél órában 5 percenként megálltam pihenni és még gyakrabban akartam visszafordulni, hogy nem éri meg szenvedni ilyen melegben .... De végül nem adtam fel, igaz, hogy kellett 2 óra, mire felértem de sikerült!

Sacra di San Michele

A kilátás magáért beszél: nem volt teljesen tiszta idő, így a távolabbi hegyeket nem lehetett látni, de talán a képek is visszaadják, hogy milyen magasan van a hely. Viszonylag hamar megnéztem mindent, mert belül nem volt kiállítás, így csak a templomban és a panoráma teraszon időztem többet. Hasonlóan a Basilica di Supergához, itt is a Savoyai-család néhány tagja van eltemetve.
Mielőtt elindultam volna lefele, még beültem a büfébe egy jégkrémre, amíg megettem, szépen átgondoltam, hogy akkor hogyan legyen tovább. A vonathoz nem akartam rohanni, de aztán megijesztett pár felhő, ezért  a korábbi indulás mellett döntöttem. Lefele sokkal könnyebb volt, 1 óra alatt le is értem az állomásra. Jegyet nem tudtam venni, mert nem volt pénztár, ráadásul az sem tudtam, hogy hol kell átszállnom Susába menet, de volt egy kis időm a vonat érkezéséig, így addig átnéztem a menetrendet, abból meg nagyjából ki lehetett következtetni a dolgot. A kalauz sem jött, így csak ahol átszálltam, onnan vettem jegyet, ezzel kb. 1 Euroval olcsóbb lett az út.

Susa

Hamar Susába értünk, de itt végül alig egy órát töltöttem. Nem nagy város, ennyi idő alatt bőven bejárható, ráadásul a fejem is fájt, fáradt voltam, a séta végére meg a gépben az elemek is lemerültek, ezért mivel a lényeget (castello, római emlékek, belváros) sikerült megnéznem, úgy voltam vele, inkább egy korai vonattal eljövök. Még ha kis időre is, de érdemes volt elugrani ide, mert Susa egy igazi kis gyöngyszem az Alpok lábánál, a francia határhoz közel, és őszintén, sokkal jobban tetszenek az ilyen kisvárosok, mint a híres nagyok, amiktől sokkal többet vártam.
A másnapot aztán pihenéssel, blogírással, képválogatással és a következő három nap kirándulásainak -Bologna, Cinque Terre, Milánó- megtervezésével, menetrend böngészéssel otthon töltöttem, Torinóban amúgy is esett az eső.

Július 4-5 - Pihi, Venaria Reale, megbeszélés, Museo Nazionale del Cinema

Hétfő: szabadnap! Kipihentem a kirándulás fáradalmait, de már terveztem a következőket. Itthon voltam egész nap, képeket válogattam, blogot írtam stb. A következő napok egészen a hazamenetelemig elég zsúfoltak lesznek, szinte minden nap megyek majd valahova.

Kedden megint Torinóban kellett maradnom, mivel 3-kor találkozóm volt Paolo de Vingoval a Tanszéken, hogy megbeszéljük az augusztusi ásatás részleteit.

De hogy a délelőtt se vesszen kárba, így kibuszoztam a Torinó melletti kisvárosba, Venaria Realéba, ami a Savoyai-család vadászkastélyáról híres. Azt hittem nincs a diákoknak  kedvezmény, de volt, így 12 helyett "csak" 8 Euro volt a belépő, de a képek alapján, amiket neten láttam róla, úgy voltam vele, hogy megéri eljönni. Végül egy kicsit csalódás volt az egész. Ugye nem értem rá egész nap, ezért kicsit felbosszantott, mikor mentem volna be a kastélyba, de a bejáratnál közölték, hogy technikai probléma miatt várni kell fél-1 órát, addig nézzem meg a kertet.

A kert hatalmas és szép lenne, ha nem lett volna feltúrva és lezárva a fele...Ilyenkor az lenne a minimum, hogy nem kérnek el teljes árat a jegyért, vagy legalább kiírják, hogy " Sorry, de felújítunk!"... Mindenesetre a kilátás a hegyekre és a látogatható részek azok gyönyörűek voltak!

Mire végeztem, megnyitották a kastélyt is. Benn Torinó és a Savoyai-család történetét bemutató kiállítás található. A kép bal alsó sarkában látható folyosót leszámítva azért többre számítottam, minimum olyan pompára, mint a Palazzo Realában van, de csak egy-két szoba volt hasonlóan berendezve. A végén volt még egy időszaki kiállítás is Olaszország egyesítésének 150. évfordulója alkalmából, de arra nem váltottam, jegyet, mert akkor 14 Euro lett volna a belépő. A "Tini Ninja teknőcök" (Raffaello...) festményei amúgy sem hoznak lázba, régészetes témákból meg úgy is láttam Rómában a lényeget.

Hazafele eléggé sietnem kellett, hogy beérjek a városba és még ebédelni is legyen időm. A Tanszéken aztán meg alig találtam meg a tanárt, mert benn ült egy teremben 3 másik olasz diákkal. Így félév végén megkérdezte tőlem, hogy most melyik nevemet is használom, erre közöltem vele, hogy legtöbben Zsikének hívnak. Egy kis nevetés után maradtunk a Dorinánál...:) Az ásatás amire megyek Torino és Genova között lesz, egy icipici faluban, ahol még buszmegálló sincs. Az én turnusom majd csak aug. 22-től kezd, de az még függőben maradt, hogy tudok e 20-ra érkezni. Azt viszont üdvözöltem, hogy továbbította a kérésemet a szállás felé, miszerint nem eszek tengeri herkentyűket. Aztán kicsit beszélgettünk arról a könyvről, amiből vizsgáztam, mert mondtam, hogy abból szeretnék írni egy beadandót, sőt még egy kiegészítő könyvet is kaptam (természetesen a Tanár Úrét :), amit kivételesen ki is tudtam hozni a könyvtárból.

Innen kicsit hazamentem pihenni, majd 5 után átsétáltam a Mozi Múzeumba. Korábban nagyon úgy voltam vele, hogy én biztosan nem fogok egy fillért sem kifizetni azért, hogy egy üveglifttel felmenjek a 86 méter magas kupola tetejébe. Egészen addig így is gondoltam, míg meg nem láttam az egyik Erasmusos ismerősöm képeit. A liftben és fenn hoztam a formámat: úgy kapaszkodtam minden szilárd tárgyba, hogy közben ezerrel izzadt a tenyerem. De a fényképekért megérte felmenni!

A múzeum is nagyon jó volt. A legalsó szinten a mozi történetét bemutató kiállítás  látható. Itt betévedtem egy piros elkerített részbe, ahol gyanútlanul belenéztem a vetítőbe, gondoltam hasonló régi fotókat látok, mint kívül, ehelyett pucér nénik voltak különböző pózokban...Erre nagyon nem voltam kíváncsi! XD

A felsőbb szinteken pedig különféle díszletek, plakátok, jelmezek és figurák vannak kiállítva. Találkoztam Aliennel életnagyságban, de Vader Nagyúr sem maradhatott el. A legfelső szintre végül nem mertem felmenni, magasan volt nekem már az a függőfolyosó. A jegyhez a végén a múzeumshopban lehetett egy képeslapot is választani.
Estére már jó fáradt voltam, hiszen tényleg egész nap rohangáltam. Hamar lefeküdni persze nem sikerült, pedig kellett volna egy jó nagy pihenés a másnapi hegymászás előtt.

Július 3 - Garda-tó és Brescia

3,50-re állítottam be az ébresztőórát, ehhez képest viszonylag könnyen fel tudtam kelni. Bepakoltam a maradék cuccot, majd 4,25 körül elindultam az állomásra. Ekkor még elég hideg volt, de legalább nem találkoztam az úton gyanús, részeg alakokkal, mint legutóbb. A milánói vonaton is úgy nyomták a légkondit, hogy majd megfagytam, ezért mikor beértünk az állomásra, szerettem volna venni egy cappucinot, de a McDonalds nem volt nyitva, máshol meg elég drága volt, így az állomás előtt napoztam egy kicsit. :) Felfele aztán találtam egy kávézót, ahol olcsóbban lehetett kapni elvitelre kávét.

A Garda-tóhoz induló vonaton nem volt annyira hideg, viszont őrültek háza ment egész úton, hála 2 ordibáló-verekedő neveletlen gyereknek, akikre a szüleik képtelenek voltak rászólni! De ahogy láttam a fejeket, nem csak engem idegesítettek...

Desenzano del Garda

Desenzanoba érve már egész szép idő volt, sütött a nap, de kicsit fújt a szél is. Mivel a vonat 10 percet késett, nem nagyon volt időm városnézésre, egyenest a kikötőbe mentem, hogy megvegyem a hajójegyet. Mire sorra kerültem, a többieket már engedték fel a hajóra, de végül nekem is jutott hely legfelül, a korlát mellett, így tudtam normálisan fotózni.

Sirmione

Az út mindössze 20 perc volt Sirmioneig, a kikötőből a várat lehetett is látni. A vár sajnos zárva volt, így nem tudtam megnézni, ezért lementem megnézni a partot. Nem gondoltam, hogy ennyire kék lesz a víz, olyan mintha tenger lenne és nem tó.

Egy kicsit a parton, majd a házak között sétálva a Grotte di Catullo felé indultam. A félsziget legvégén egy római villa maradványai találhatóak, ezt nevezik így, az ókori költő, Catullus után. Szerencsére ide is beengedtek ingyen, még a librettomat sem kérték. A múzeumban nem lehetett fotózni, de annyira látványos tárgyak nem is voltak. Bár a villa freskóiból ami megmaradt, az nagyon tetszett. Sirmione területén  még egy langobard temető is volt egykor, de innen is csak lándzsák+egy-két csat volt kiállítva.

Ezek a piszok rómaiak tudtak ám élni! Ennél szebb helyre aligha építhették volna ezt az óriási villát. Volt vagy 1 óra, mire bejártam az egészet. A tetején, meg ahol nagyobb zöld felület van, ott olajfa ligetek találhatóak! Visszafele a mosdóban átöltöztem, mert innen már a strandra mentem napozni és fürdeni. Közben vettem egy kiwi-erdei gyümölcs fagyit és azzal sétáltam le a partra. Olyan jó volt végre szabadon, a vizsgákat magam mögött tudva pihenni, még ha csak két órám volt is rá. Egyszer belementem a vízbe, de nem nagyon úszkáltam, mert nem kijelölt strandon voltam és hirtelen mélyült a víz. Még a hajó indulása előtt szétnéztem, hogy van e valahol egy kút, találtam is egyet pont a vár előtt. Nem sok kedven lett volna 1,5 Euróért venni egy fél literes vizet...

A hajó, ami Desenzanoba vitt volna vissza, 20 percet késett,  így nem értem el azt a vonatot, amivel Bresciába akartam menni. Volt az úton egy izgalmasabb rész, amikor a hajó hirtelen fékezett és elfordult, erre mindenki hirtelen felállt. Aztán kiderült, hogy csak egy motorcsónakos fordult be a hajó elé, és nincs semmi probléma. Mivel volt időm a következő vonatig, kicsit jobban szétnéztem a városban, felsétáltam a várig és innen mentem az állomásra. Amíg vártuk a vonatot, egyszer csak bemondták, hogy a mi vágányunkon egy vonat halad át, blablabla...De az a vonat még az Eurostaroknál is gyorsabban ment...mindenki nagyon megijedt, én meg csak örültem, hogy ültem a padon. Az tuti, ha valaki a biztonsági vonalon belül áll, azt elviszi a huzat egyenesen be a vonat alá!

Brescia

Végül leszálltam Bresciában, igaz csak 1 órám volt. Elővettem a telefonomat, amin a város térképe volt, és azt követve próbáltam a fontosabb látnivalókat útbaejteni. A várból pl. annyit láttam, ami a képen is van: felrohantam, csináltam két képet, majd felszálltam egy buszra, ami valamerre a belváros irányába ment...Visszafele aztán tényleg futottam, de mivel késett pár percet a vonat, így bőven elértem. Amit láttam Bresciából az nagyon tetszett, bár kellett volna az a plusz 1 óra, hogy ne kelljen így rohannom.

A hazaúton minden rendben volt, igaz a vége fele már nagyon fáradt voltam. Otthon boldogan estem be az ágyba, tudván hogy másnap végre nem kell időre kelnem és aludhatok, ameddig akarok.