Csütörtökön, az indulás napján természetesen nem sikerült mindent elintéznem, amit szerettem volna. Először is…még mikor hazajöttem Torinóból, írni akartam egy blogbejegyzést arról, hogy milyen itthon 5 hónap után. De mire behoztam az elmaradást és eljutottam volna odáig, már indulnom kellett.
Tehát ez a nap elég zsúfoltra sikeredett, mert le kellett mindenféle anyagot mentenem a netről a beadandókhoz, mivel Montessoroban meg kell írnom mindent, hogy mire hazaérek, „csak” a tanulnivaló maradjon. Egy 30 fő állandó lakosú falutól meg nem várhatok el netkávézót…szűkös idők lesznek Facebook nélkül, de majd kibírom valahogy. Rohamosan közeledett az indulás időpontja, és még ki akartam írni a vonatmenetrendet, Vodafone boltot is akartam nézni Firenzében, hogy feltöltessem a mobilomat…de ezek már nem fértek bele. A technika is összeesküdött ellenem, a gép nem akarta azt csinálni, amit akartam, a nyomtatóból kifogyott a patron, így térképet sem tudtam nyomtatni. Ja, azt majdnem elfelejtettem, hogy másnap estére, amikor egy éjszakai vonattal Firenzéből Genovába szerettem volna menni, nem tudtam jegyet foglalni, így úgy vágtam neki az útnak, hogy nem tudtam hol töltöm a következő éjszakát és hogy várnak e majd az állomáson, hogy elvigyenek a szállásomra. Csak az volt biztos, hogy 19-én reggel megérkezek Velencébe…
Az út egész jól telt, normális volt a társaság körülöttem, a cuccomat sem szedették le a vámosok és meg egy kicsit tudtam is aludni. Sőt, éjfél tájt egy smst is kaptam Paolo de Vingotól, hogy vár majd Isola del Cantonéban az állomáson. Miután 7 körül megérkeztem Mestrébe, sprinteltem a jegyautomtákhoz, hogy lefoglaljam a jegyet az éjszakai IC-re és a fél óra múlva Firenzébe induló Eurostarra. Szerencsére mindegyikre kaptam jegyet! Még otthon, mikor megvettem a jegyet Velencéig, sokat vaciláltam, hogy egyenest menjek az ásatás helyszínére, vagy be kéne iktatni még egy kis városnézést is. Aztán egyszer csak megtaláltam azt az éjszakai vonatot, ami hajnali fél 1 után indul Firenzéből Pisába. Ott egy 1,5 órás várakozás után, 3,28-kor jön a következő, amivel meg hajnali 6-ra Genovában vagyok, onnan pedig miután beadtam a bőröndöt a csomagmegőrzőbe, mentem volna tovább Finale Ligureba, a tengerparta… A kulcs a volna szó, mert hála a Trenitaliának, nem igazán így sikerültek a dolgok….
Tehát...a vonatút Velencéből Firenzébe szuper volt. A leggyorsabb Eurostarral mentem, hogy legyen időm megnézni a várost. Mindig ilyennel közlekedni drága lenne, de most az egyszer belefért a dolog. Vonatmániásoknak amúgy is kötelező kipróbálni. Firenzében fél óra elment azzal, hogy átpakolásszam a cuccaimat és beadjam a megőrzőbe. l 10 után indultam el várost nézni.
Még jó, hogy áldoztam egy kicsit többet a gyorsabb vonatért, mer különben alig láttam volna valamit a városból. Olyan minden Firenzében, mint Rómában és Velencében, csak reneszánsz stílusban: millió turista van, mindenért sorba kell állni és fizetni…A dómba való bejutáshoz pl. 40 percet álltam sorba…Belülről nem különösebben szép, de a kupolában található Vasari Az utolsó ítélet c. freskója, amit érdemes megnézni.
A kupolába és a harangtoronyba egyébként fel lehet menni, de ez újabb sorban állást és eurókat jelentett volna, így kihagytam. Kívülről egyébként nagyon szép a dóm, a harangtorony és a keresztelőkápolna. A kedvenceim közé tartoznak. Innen egy másik templom, a Santa Croce volt a cél, közben még beugrottam egy harmadik templomba, ahol kivételesen nem kellett fizetni, és megnéztem a Firenze másik nevezetességének, a Palazzo Vecchionak azt a részét, ahova szabadon be lehetett menni. A dómhoz hasonlóan a Santa Crocenak is 3 féle színű márványból alakították ki a homlokzatát, így ez is nagyon szép, bár kevésbé díszes. Belül egyszerű, de amiért érdemes ellátogatni ide, az Michelangelo, Machiavelli és Galilei sírja.
Az Arno folyó túlpartján indultam vissza a Ponte Vecchio fele. A hídon áthaladva olyan, mintha nem is hídon lennénk, mert tele van ékszerüzletekkel, mint egy normális utca. Az eredeti tervben még a közelben található gyönyörű park, a Giardino di Bobboli is szerepelt, de ha azt is útba ejtem, akkor Siena ugrik, azt meg nem akartam. Így innen már az állomás fele indultam, mert még egy másik templomot, a Santa Maria Novellát meg szerettem volna nézni, csak reggel még nem volt nyitva.
Itt újabb sorban állás és várakozás következett fogalmam sincs, hogy miért, egy jó ideig ugyanis nem engedték be az embereket… Fizetni kellett, ráadásul benn nem lehetett fotózni, de engem nem tartott vissza a tiltás, csináltam pár képet. Az állomás közelében lévő erőd sem fért bele, de legalább volt időm megvenni normálisan a jegyet, sőt még meleg kaját is szereztem az állomáson egész normális áron.
Sienába menet megettem az ebédet, pihentem egy kicsit. A belvárosba busszal mentem, mivel messze van az állomástól, bár itt is elment jó sok idő, mert egy angolul beszélő pár megesküdött arra, hogy a busz kb. 10 perc várakozás után megy majd tovább, de e helyett visszafordult… Végül könnyen odataláltam a dómhoz, de a távolságok nagyobbak voltak, mint gondoltam, ezért itt sem fért bele minden, amit akartam. A sienai dóm a milánóihoz és az orvietóihoz hasonlóan az egyik leggyönyörűbb, amit valaha láttam, nem csak kívül, de belül is.
Ahány szögből csak lehetett, csináltam fényképet, nem is keveset. 10 euroért lehetett volna venni egy kombinált jegyet, ami a dóm mellett a keresztelőkápolnára, a múzeumra és a kilátóra is érvényes, de időben nem fért sajnos bele , pedig a kilátóból, ahogy képen láttam, nagyon szépen be lehet látni a környéket. A dóm után a Campot néztem meg, ez Siena úgymond fő tere, itt rendezik minden évben a Palio nevű lóversenyt. Körbesétáltam, majd úgy döntöttem, hogy hamarabb elindulok az állomásra, mert fájt a lábam és szerettem volna pár dolgot még venni a szupermarketben. Végül olyan gyors voltam, hogy elértem a korábbi vonatot. Jó, hogy hamarabb visszaértem Firenzébe, mert ha az utolsó vonattal jövök, és az csomagmegőrző és ott ragadok éjszakára…Így még arra is volt időm, hogy elsétáljak a dómig és csináljak egy-két éjszakai fotót.
0,38-kor indult a vonat Pisába, itt már próbáltam pihenni, de nem sokat sikerült. Miután megérkeztem és fel akartam vonszolni a cuccot a lépcsőn, két lány odajött hozzám, hogy segítsenek. Miután felértünk, beszélgettünk kicsit: kiderült, hogy mexikóiak és már egy hónapja járják Európát vonattal, ráadásul ugyanazzal a vonattal mennek tovább, amivel én Genovába, így hozzájuk csapódtam. Egy padra telepedtünk le, az idő is egész gyorsan telt. Mikor már kezdtem örülni, hogy csak fél óra van a vonat érkezéséig, akkor jött a sokk… Egyszer csak kiírták a táblára, hogy a mi vonatunk 1 óra 55 percet késik…Grr…Már az elmúlt fél év alatt is többet szívtam a Trenitalia miatt, mint otthon a Mávval eddig, de ez nagyon rosszul esett…Fogtunk magunkat és kerestünk egy kényelmesebb helyet a pihenésre=a liftnek nekidőlve, mint a csövesek próbáltunk valahogy pihenni…A késés ideje közben folyamatosan változott, volt amikor 2 óra 30 percet írtak ki. ¾ 6 körül jött egy vonat, ami Genovát érintve Milánó fele ment. A lányok ezzel elmentek, de mivel a kalauz még vagy 10 eurot fizettetni akart velem, inkább vártam. Mivel ekkor még nem voltak nyitva a pénztárak, így nem tudtam kicseréltetni a jegyemet, újabbért meg nem akartam fizetni… Igazán lehetett volna jó fej és elnézhette volna, hogy nem pont erre van jegyem… Végül pár perc múlva megérkezett az én vonatom is, de hamar kiderült, hogy mi volt a késés oka: valamelyik kocsival gond volt, így nem elég, hogy volt a két órás késés, még helyem sem volt…Ezért izgultam x napig otthon… Nem volt elég az éjszakai szívás, és hogy a két éjszaka alatt 2-3 órát aludtam csak, a késés és hogy csak 8-ra értem Genovába, azt jelentette, hogy a tengerpart, ami múltkor a szakadó eső miatt nem jött össze, most a Trenitalia miatt ugrott… Így maradtam Genovában és megnéztem nappal is normálisan a belvárost, bár leginkább az akvárium érdekelt.
Erről csak annyi tudtam, hogy nagyon jó és nagyon drága, de már kellett valami, ami feldobja a kedvemet, így bementem. Több részlegből áll, az egészre 39 euro a beugró, de úgy sem lett volna mindenre időm, meg nem is érdekelt mind, így csak az akváriumra váltottam jegyet, így „megúsztam” 18 euróból. Ha jól emlékszem otthon a Tropicaiumba 2000 fölött van a belépő, de ez arányaiban megérte a 18 eurót. Az, hogy szuper az egész, nem jó kifejezés!
Van itt millió hal a világ minden tájáról + rája simogató, cápák, medúzák, gyíkok, teknősök, pingvinek (akik marha jó fejek, páran azzal szórakoztak, hogy felmásztak a sziklájukra, fejest ugrottak a vízbe, kimásztak és mindezt kezdték előröl…)stb. De a legnagyobb meglepetést a delfinek okozták! Nem gondoltam volna, hogy a közeljövőben láthatok delfint! Itt időztem a legtöbbet, mert annyira édesek. Szinte mosolyognak és úgy úszkálnak össze-vissza! Maradtam volna még tovább, de 1 körül már el kellett indulnom visszafele, mert még egy boltba is be akartam ugrani, hogy otthonra bevásároljak, mert visszafele esélyes, hogy nem lesz időm. A bevásárlás annyira jól sikerült, hogy az addig elviselhetően nehéz bőröndöm annyira nehéz lett, hogy mikor Isola del Cantonéban Prof. de Vingo berakta a kocsiba, meg is kaptam, hogy mit cipelek. Pedig szerintem még csak 30 kiló sem volt! :)
Kocsival hamar Montessoroba értünk, közben elmesélte nagyjából, amit tudnom kell az ásatásról. A szállás tulajdonosai, Giovanna és Piero már vártak. Szerencsére Giovanna beszél angolul, így mégsem ülök olyan kukán majd az asztalnál, mintha mindent olaszul kéne elmondanom. Gyorsan ismertette a dolgokat, majd visszavonultam kicsit pakolászni és pihenni. 8-kor Piero, a ház szakácsa igaz olasz szokásokhoz illő, több fogásos vacsorával várt. Előétel: sárgadinnye sonkával és kecskesajt petrezselymes, pepperónis olivaolajjal leöntve, majd jött a marhaszelet tonhalas majonézzel és capribogyóval a tetején. A főétel pedig currys csirke és rizs volt. Itt már közöltem, hogy egy akkora csirkecombot nem tudok megenni, így megkértem, hogy vágják el nekem. Ezzel kezdetét vette az étkezési szokásaim (értsd. fele annyit eszek egyszerre, mint egy normális ember) kifigurázása. De ez itt jó értelemben értendő, mert már én is csak röhögök rajta, mikor mondják, hogy mi az a szó, amit meg kell jegyeznem: „basta”, vagyis elég! Vacsi után aztán hamar visszavonultam, mert annyira fáradt voltam két nap kvázi nem alvás után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése