Június 17 - Utolsó nap: Verona

Na ezen a reggelen alig 2 óra alvás után tényleg nehéz volt felkelni, de sikerült, a vonatot is elértük, ami bezzeg pont most késett, amikor Mestrében nagyon kevés időnk volt az átszállásra. Szerencsére az úton valamennyit ebből behozott, így elértük a Veronába tartó vonatot. Itt sem tudtunk sokat pihenni hála egy gimnáziumi csoportnak, akik végigordították az utat. Eleinte az idő sem volt bíztató, de végül nem lett eső a csúnya szürke felhőkből.

Veronába érve beadtam a hátizsákomat a csomagmegőrzőbe, mert annyira nehéz volt, nem bírtam volna egész nap cipelni. 

Aztán elindultunk a belváros fele: láttuk a régi városfalat és városkaput, útközben vettem egy kávét, hogy kicsit felébredjek, végül egész hamar beértünk az Arénához, ahol épp opera díszleteket pakoltak. Nyaranta ugyanis mindig operafesztivált rendeznek itt, amire egyszer jó lenne elmenni. Most pl. játsszák a Nabuccot és az Aidát, a hátsó részekbe (ahonnan szerintem a legjobb lehet nézni) nem is drága a jegy, de mivel 9 után kezdődnek az előadások, így esélytelen lenne a hazajutás, egyedül meg nem szeretnék 5 órát kóborolni éjjel a városban.

Be is néztünk természetesen, a látvány nem semmi, főleg a legfelső sorokból. Már ekkor hallottunk valami kiabálást, de csak kintről láttuk hogy mi van: egy csapat bevándorló felmászott az Aréna legmagasabb külső részére, hogy amiatt tüntessenek, mennyire nehéz itt nekik Olaszországban...Kijött a rendőrség is, de nem vártuk meg mi lett a vége, inkább indultunk tovább. Épp arról beszélgettünk, hogy majd ebéd után jó lenne egyet fagyizni, mikor belebotlottunk ezekbe a fagylaltkölteményekbe: én itt még nem vettem semmit, mert bíztam benne, hogy valahol lesz kiwi fagyi (napok óta arra vágytam), de Bálint vett egy adagot, majd én is csatlakoztam, mert pár méterre volt egy fagyizó, ahol volt kiwi fagylalt, hozzá pedig étcsokoládét kértem. Nem is tudom, hogy melyik volt a jobb kombináció, ez vagy a ravennai erdei gyümölcs-tejszín, de az biztos, hogy miután elfogyott, szinte depressziós hangulatba kerültem. Meg tudtam volna enni egy egész bödönnel!!!

Nem nagyítottam ki, de a kutya nyakörvéről (amit elsőre mű kutyának néztem, mert ott ült a szuvenírek között) Louis Vuitton  biléta lógott...

A következő állomás a Piazza delle Erbe volt: egy kis tér, elbűvölő házakkal körülvéve, közepénél pedig ott a Torre dei Lamberti, egy 84 méter magas torony, amit még a 12. században kezdtek építeni. Mivel volt lift, így felmentem, bár a kiszállásnál és fenn a korlát közelében kicsit féltem, de a látványért megérte.

A torony után jött Júlia háza (régen egyébként kocsma, vagy valami olyasmi volt) és egy kis mellfogdosás: a ház udvarán van egy Júlia szobor, aminek ha a  hagyomány szerint valaki megérinti a jobb mellét, akkor megtalálja az igaz szerelmet. Mivel sorba kell állni érte, annyian akarják letapizni, ezért mára ez a testrésze sokkal fényesebb lett, mint a többi. XD

Kicsit elszórakoztunk még a szuvenír boltban, annyi mókás dolgot árultak, majd folytattuk a városnézést: dóm, római színház és régészeti múzeum, s végül egy kis séta az Adige folyó partján egészen a Ponte Scagliero di Castelvecchio-ig, ami a folyó partján található erődhöz tartozó híd volt egykor, de ma bárki szabadon átmehet rajta.

Nagyjából sikerül is mindent megnézni, amit elterveztünk, innen aztán Bálint Udinébe, én meg Torinóba indultam vissza. Szép volt, jó volt ez az 5 nap, csodás helyeken jártam, de mivel sokat nem sikerült aludni, így már vágytam a saját szobámra és egy kiadós pihenésre. Este fél 11 táján értem haza, egy gyors zuhany után jó hamar el is aludtam.