2011. március 27., vasárnap

Március 21-22 - Aperitivo

Hétfő: az előző napi borzalmas kaja után a napot nagyjából a menzán kezdtem, hogy helyre álljon a lelki békém. Aztán elsétáltam a közeli postára, hogy feladjak egy levelet: 2,4 Euro volt. Néztem egy nagyot, mikor a postás mondta az árat! Pedig csak egy normál borítékot adtam fel és még nem is kértem, hogy elsőbbségivel, vagy légipostán menjen. Hazafelé jövet rossz voltam egy kicsit, mert megint vettem egy újságot :). Ennyit arról, hogy egy hónapban csak egyet veszek! Kicsit több, mint 1 hónapja vagyok itt és már hármat vettem :). Jó, az utolsó kettő az nem Vogue, tehát nem volt annyira drága. Azért most megfogadtam, hogy tényleg nem veszek 1 hónapig semmit...
A délutánt és az estét főleg a Rómás képek válogatásával, majd Facebookra való feltöltésével töltöttem (tanulás helyett :).
Kedden sem kellett szerencsére korán kelni, így 9 körül ébredtem. Reggelire finom melegszendvicset csináltam a még otthonról hozott kolbászból. Oké, hogy tészta és pizzamániás vagyok, de azért a hazai ízek nagyon hiányoznak. Még jó, hogy van még kb. 20 cm a kolbászból, elég is lesz, míg hazamegyek, aztán meg hozok valami mást :). Napközben elkezdtem az ismerkedést  a vizsgaanyaggal...hát nem tudom, hogy kész leszek e időben a két könyv kiszótárazásával és megtanulásával, mert sokat nem haladtam. Este olasz volt, ami most nagyon mókásan telt. A nyelvtant is értettem amit vettünk, meg maga az óra is jó hangulatban telt, ugyanis az országok kapcsán a sztereotípiákról volt szó. Rengeteget nevettünk, főleg annál a résznél, mikor 1-1 országnál volt 3 lehetőség, és ki kellett választani a helyeset.
Estére a fordítás folytatását terveztem, de csak meggyőztek, hogy mivel eddig még nem voltam, menjek el az esti Aperitivora. Ez a rendezvény arról szól, hogy egy bárba minden kedden odacsődítenek Erasmusosokat, de van sok olasz is, és akkor "italakciók" keretében jól érezheted magad.
Az akciót azért tettem idézőjelbe, mert itteni árakon tényleg az, de magyar, átlagos egyetemista pénztárcának azért drága. Két longdrink 7 Euro, két sör pedig 5. Ezért nem voltam eddig, mert nem piára szeretném elkölteni a pénzemet, hanem inkább utazásra. De végül is nagyon jó volt az este, összefutottunk az olasz csoportból pár lánnyal, plusz olasz srácokkal is beszélgettünk hol angolul, hol olaszul. Meglepő, hogy ilyen helyen hogy megindul az ember beszélőkéje! XD Szerencsére a bár 2 percre van a kolitól, így hamar, még éjfél előtt hazaértem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése